Hetilap kereső

Somogyi Zoltán írása

2010-ben Magyarországon a választást követően gyökeresen átalakulnak a pártok közötti erőviszonyok.

1. 2010-ben Magyarországon, a választást követően gyökeresen átalakulnak a pártok közötti erőviszonyok. Az elmúlt években megszokottá vált fogalmak értelmüket vesztik. Olyan értelemben, mint eddig, biztosan nem beszélhetünk tovább „két nagy pártról”, jobb- és baloldalról” és „megosztottságról”. A változások egy része előre látható, de tévedés azt gondolni, hogy minden lefutott. Ahogy eddig minden választáson, úgy 2010-ben is lesznek meglepetések.

2. Az MSZP távozni fog a hatalomból, a párt veresége megérdemelt és elkerülhetetlen lesz. A választók jóvoltából a szocialisták nyolc évet tölthettek kormányon, de – Bajnai Gordon időszakát leszámítva – nem kormányoztak. Annyi bizalmat kaptak, mint még egyetlen párt sem a rendszerváltás óta, mégsem éltek vele. Kétszer száz nap osztogatás, a jövőt felélő, koncepciótlan és felelőtlen gazdaságpolitika, elhatalmasodó korrupció, sehová sem vezető ötletrohamok, országos méretű rendetlenség, kapkodás, határozatlanság, önsorsrontás – ez jellemezte a nyolc esztendőt. Nem értek egyet azokkal, akik szerint az MSZP-t mindebbe a Fidesz hajszolta bele. Nem a legnagyobb ellenzéki párt tette ilyenné az elmúlt két kormányzati ciklust, hanem az MSZP, és emiatt nőtt (túl) nagyra a Fidesz is. A szocialisták célja már csak annyi, hogy megakadályozzák a Fidesz alkotmányozó többségét, ezen felül minden más óriási siker lenne az MSZP számára.

3. Az SZDSZ önálló története végérvényesen lezárul. Ez senkit sem fog meglepetésként érni, hiszen a párt halála már az EP-választás után bekövetkezett, már csak a hivatalos bejelentés van hátra. Tévednek azonban azok, akik szerint az SZDSZ-szel együtt a liberalizmus is sírba száll. Csak a hazai politikai elit egy részének szánalmas provincializmusa miatt vált Magyarországon szinte uralkodóvá ez a vélemény. Ám ha szétnézünk Európában, sok országban erős liberális pártokat láthatunk, ők adják az Európai Parlament harmadik legerősebb frakcióját, főbb értékeiket pedig a konzervatívok és a baloldaliak is magukénak vallják. Az európai civilizációban – ahová hitem szerint hazánk is tartozik – nem szokás bűnbaknak kikiáltani a szabadság eszméjét, szitokszóként használni a liberális jelzőt, és visszataszító „tömegpusztító fegyvernek” nevezni az emberi jogokat. A magyar szabadelvűséget – amely az SZDSZ eltűnésével új esélyt kap – épp azért nem lehet eltemetni, mert nálunk viszont lehet így beszélni, és emiatt ismét félteni kell a szabadságot.

4. A Jobbik az EP-választáson szerzettnél is több szavazatot fog begyűjteni. 2010-től így vélhetően a magyar törvényhozásban helyet foglal Európa legerősebb szélsőjobboldali pártja. Az uniós választás után már ízelítőt kaphattunk abból, milyen az, ha a világsajtó pellengérre állít bennünket – jövőre ez még rosszabb lesz. A Jobbik ostoba politikája miatt a világ demokráciái által megvetett és megszégyenített ország leszünk. A magyar gazdaság még nehezebben fog kimászni a gödörből, a már itt lévő külföldi befektetők egy része kivonul, újabb befektetők pedig igyekeznek majd messze elkerülni hazánkat. A szomszédos országokkal fennálló kapcsolataink erősen romlani fognak, a térség államai összefognak ellenünk, a határon túli magyarok élete még nehezebbé válik. Végül pedig belföldön is növekedni fognak a gondjaink: a Jobbik felelőtlen politikája továbbra is mélyíteni fogja a konfliktust a cigány és a nem cigány magyarok között. A legszomorúbb, hogy sokan mindezek ellenére sem értik majd meg: a Jobbik mekkora kárt okoz Magyarországnak. Sőt, a növekvő etnikai feszültség politikai hasznot fog hajtani a párt számára.

5. Bokros Lajos listavezetésével az MDF be fog kerülni a parlamentbe. Ez sokak számára meglepetés lesz, mert évek óta szilárdan tartja magát az a tévhit, hogy az MDF nem képes átlépni az ötszázalékos küszöböt. 2003 óta hallgatom ezt, miközben tény: a párt 2004-ben, 2006-ban és 2009-ben is átlépte az öt százalékot. Sokak szemében épp ez az MDF „bűne”: az önállóság. Emiatt ugyanis az MDF sosem vezér- vagy oldalhűség alapján hoz politikai döntéseket, hanem értékek és észérvek alapján, aszerint támogat vagy utasít el egyes kezdeményezéseket, hogy elfogadhatóak-e a számára, vagy sem.



6. Két elveszített országgyűlési választás után, 2010-ben győzni fog a Fidesz. A pártnak jó esélye van arra, hogy Magyarország rendszerváltás utáni történetének legnagyobb arányú választási győzelmét arassa. Ebből következően egyáltalán nem lenne „csoda”, ha a Fidesz kétharmados többséget szerezne a parlamentben. Ez nagyon is reális lehetőség, és ha így lesz, akkor a Fidesz önállóan – ahogy Orbán Viktor fogalmaz: „rossz kompromisszumok” nélkül – alakíthat egy olyan kormányt, amely akár az alkotmányt is átírhatja. A magam részéről ezt nem tartanám szerencsésnek, a kompromisszumokat pedig nem nevezném eredendően „rossznak”, azok ugyanis a demokratikus politika lényegét jelentik.

7. A 2010-ben felálló kormány sokat köszönhet majd Bajnai Gordonnak. Ahogy 1998-ban az Orbán-kormány a Bokros-féle gazdaságpolitika eredményeire építkezhetett, úgy most a Bajnai-kormány által levezényelt pénzügyi konszolidáció jelenti az alapot. Szomorú, hogy a Fidesz – bár még kormányra sem került – máris a költségvetési hiány „elengedéséről” beszél. Nyilvánvaló, hogy ennek tisztán pártpolitikai okai vannak: a Fidesz osztogatni szeretne, hogy felelőtlen ígéreteinek legalább egy részét betarthassa. Ezzel azonban ismét kezdetét venné egy hosszú távon sehová sem vezető gazdaságpolitika, és Magyarország ismét a csőd közelébe kerülne.

8. A választás után várhatóan megalakuló második Orbán-kormánynak azonban nem lesz könnyű dolga, még akkor sem, ha végül sikerül felpuhítania a költségvetést. Mert – Orbán Viktor szavaival – „hazugságra nem lehet politikát építeni”. És valóban, maga a Fidesz is szembesülni fog e mondat igazságával. A pártnak – kormányra kerülve – abba kell hagynia az örökös mellébeszélést. Véget ér az ellenzéki lét gondtalan felelőtlenségének időszaka, és a Fidesznek – bármennyire elszokott is ettől – kormányzati döntéseket kell hoznia. Ezek a döntések pedig természetükből következően nem fognak mindenkinek kedvezni. Hiába fogja előadni a Fidesz médiabirodalma kínos kormánypropagandáját, gyorsan kiderül majd, hogy nem lehet egyszerre csökkenteni adókat, és növelni az állami újraelosztást, hogy nincs ingyenes egészségügyi ellátás, hogy nincs ingyenes felsőoktatás, hogy ennyi önkormányzat ebben a rendszerben finanszírozhatatlan. Sok Fidesz-szavazó számára is hamar világos lesz, mennyire nem igaz az a pártja által éveken át sugallt, populista elképzelés, miszerint az állam fizet helyettünk. Valakiknek ugyanis végül fizetniük kell, és ezek a valakik a sor végén mindig mi, adófizető polgárok vagyunk.



9. Mindebből következően a Fidesznek – még akkor is, ha önállóan tud kormányt alakítani – utat kell választania. Az egyik út a Jobbik által képviselt radikális megoldásokat hirdető, bezárkózó, populista, gyűlöletkeltő politikát jelenti, amely hoszszú távon hazánk összeomlásához vezet. A másik út a lépésről lépésre való építkezést jelenti, és a képviseleti demokrácia, a jogállam és a kapitalizmus értékei mentén vezet egy jelenleginél működőképesebb és boldogabb Magyarországhoz.

10. Végső soron 2010-ben korszakhatárhoz érkezik Magyarország. Abban az értelemben mindenképp, hogy végre fel kell ismernünk: nem tarthat tovább a felelőtlenség. Húsz évvel a rendszerváltás után éppen ideje, hogy megszűnjön a Kádár-rendszerre való örökös visszamutogatás kényelmes lehetősége. 2010-ben előbb a választóknak kell felelős és józan döntést hozniuk, majd a megválasztott politikusoknak. Amikor döntünk, elsősorban a rendszerváltástól számított két évtizedet kell a mérlegre tennünk. Ha képesek vagyunk tanulni az elmúlt húsz év hibáiból, és belátjuk, hogy lépésről lépésre kell orvosolnunk őket, akkor megőrizhetjük a szabadságunkat – ha nem, és engedünk a radikalizmus csábításának, akkor mindent elveszíthetünk.