Hetilap kereső

Fáy Miklós írása

Ítélet – lesz. Előbb vagy utóbb. A bíróság összeül, meghozza a döntést, fellebbeznek, jogerőre emelkedik. Garantált az elégedetlenkedés, tessék, a színészt már megint tisztára mosták, mint megannyi pletykahőst előtte. Tessék, már megint az ismert, de hatalom nélküli emberrel statuálnak példát, vele, a kis hallal csépeli a független bíróság önnön kebelét, hogy nem lehet packázni, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Közben meg Tasnádi jogerős ítélettel a fején vidáman mászkál a lakásárveréseken, és fenyegeti a tulajdonosokat. Akármit ítélnek is, senki sem elégedett, és minden hőbörgőnek igaza van.

Stohl András esetében mindezt még kellemesen fűszerezi az ismertség, a népszerűség, amely igazán könnyen vált át népharaggá és vissza. Az ember elolvassa a vérgőzös kommenteket, és csodálkozik, hogy milyen sokan táplálnak vad gyűlöletet magukban egy olyan ember iránt, akit egyáltalán nem ismernek. Ébred bennünk a Grál-lovag, hogy fölemeljük szavunkat a frusztrált, vérre vágyó, a névtelenség fedezékéből nyilakat lövöldözgető nettársaink ellen, de mielőtt nyitnánk a szánkat, kénytelenek vagyunk önvizsgálatot tartani. Vajon akkor is ennyire megértőek lennénk, ha érintettek lennénk a balesetben?

Többféleképpen is lehetünk érintettek. Nemcsak áldozatok, de vétkesek is lehetünk, és hiába kicsi az esélye, hogy részegen vagy kábítószer hatása alatt okozok balesetet, egy esős délután bárkit el lehet ütni a zebrán, a baleset lényege az, hogy baleset. Senki nem akarja, csak vannak, akik elősegítik a szerencsétlenség bekövetkeztét. Szóval, csöndre intem magam, és főleg csöndre intem, ha arra gondolok, hogy valamelyik rokonom is törhette volna a lábát a vétlen kocsik utasaként.

Stohl András közveszélyes volt az utakon, és ha ezt a veszélyt egyszerű módszerekkel csökkenteni lehet, akkor tegyék meg. Ami a megbocsátást illeti: bocsássanak meg az áldozatok, nem az én dolgom, szerencsére.

Az én dolgom legfeljebb a hüledezés. Mindannyian azt hisszük, hogy az ismertség védelem. Éjszaka belédköt egy részeg fószer, már emeli a kezét, amikor azt látja, hogy ja, te vagy az a tévéből, bocs, és leereszti az öklét. Meg a szebb hús a hentesnél – bár ez Stohl esetében nem kimondottan életszerű. Előreengedés az okmányirodában. Gyorsabban érkező mentőautó. Magasabb ellenértékek, amelyeknek köszönhetően újabb biztonságok vásárolhatóak. Például egy nagyobb autó, amelyből karcolás nélkül lehet kiszállni egy nagyobbacska karambol után. Aztán eljön a pillanat, amikor az ismertség az ellenkező irányba indul el. Nem véd, hanem támad.

Ebből a szempontból nézve persze „szellemes”, hogy Stohl Andrást cserbenhagyással is vádolják, mintha megfordulhatott volna a fejében, hogy ha gyorsan lelép, akkor nem ismeri föl senki, mégis csak egy arc a tömegből. Kevésbé szellemes, hogy egy egész csatorna sasszézik mellőle arrébb, mert igaz, hogy együtt húztak le éveket, de azok az évek ki lettek fizetve, most viszont mégis kínos lenne egy kábszeres műsorvezető a dalnokversenyen. Nincs mit tenni, nem kockáztathatnak, ők nézőket gyűjtenek, nem szolidaritási emlékérmeket.

Egyébként meg velük is ki lett szúrva, hogyan akasszanak most le egy hasonlóan gyűrhetetlen műsorvezetőt, aki tökéletes beszédtechnikával, szép hangon, lelkesen mondja el a felkonferáló szöveget. Jöhet majd a másik színész, Hujber Ferenc, de az nem lesz ugyanaz. Láttam a minap a szépségverseny közvetítésekor: garantáltan nem ugyanaz.

Nem kívánom, hogy az RTL álljon ki Stohl mellett, és azt sugalmazza a nézőknek, vannak törvény fölötti emberek. Ha ki lehetett volna mosni a szennyest, nyilván itt is akadtak volna rejtélyes vízátfolyások, amelyek elkerülhetetlenül okoznak közlekedési balesetet, de a helyzet most menthetetlen volt. Ennek ellenére: valami nincs rendben, itt senki sem barát, senki sem igazi. Egy pillanatra beszakad az általános jókedv, röhögcse és szórakoztatás vászna, sivító szirénák, jajgató emberek, az asztalt verő, példás büntetést követelő polgárok látszanak ki mögüle.

A foltozáson még dolgoznak.

Rendben van, ilyen a kereskedelmi televíziók világa, mérlegel és dönt, soha nem mond sohát, az idő majd eldönti, tudjuk-e még használni ezt az embert, vagy a szükség gondoskodik a helyettesről. De a Duna TV nem kereskedelmi televízió, mégis rögtön új szereplőt keres Bordás őrnagy szerepére a Tűzvonalban című sorozatban. Nem magyaráz, csak keres. Én sem tudom a magyarázatot. Lehet, hogy különös, ha az, aki rendőr őrnagyot alakít, éppen bíróság előtt áll, de azért mégsem példátlan. A magam részéről értékelni tudnám, ha a törvénytelenségeket elkövető rendőr őrnagyok több időt töltenének a bíróság előtt, de nem erről van szó. A Tűzvonalban egy filmszerep, és amennyire én tudom, a szerepek nem követelnek meg teljes azonosulást, a Hitlert játszó Bruno Ganz a való életben nem híve a náci eszméknek, Mickey Rourke-ból sem lett jobb ember csak azért, mert egy filmben Szent Ferencet alakította. Hogyan történhet ilyen ostobaság? Ha semmiképpen sem akarnak Stohl Andrással dolgozni, írják ki a sorozatból, de hogyan lehet erkölcsi alapon szerepet osztani? Egyelőre, úgy tűnik, a kollégák megértették a helyzet képtelenségét, és a kiválasztott helyettesek visszaléptek, de ki tudja, kin és mikor vesz majd erőt a szerepéhség.

A Nemzeti Színház ravaszkodik. Feltehetőleg jól teszi, közleményben elítélnek és jobbulást kívánnak, a gyakorlatban megtartják Stohlt. Legalábbis egyelőre. Nyilván ebben benne van Alföldi Róbert saját médiaszereplési gyakorlata. Ne felejtsük, ő maga is vezetett hosszú időn át tévéműsort, és a Katonából éppen a tévézés miatt elküldött Stohl Andrásnak kínált szerepet. Az élet Alföldit igazolta, Stohl mindig is jól szerepelt az előadásokon, én nem vettem észre, hogy bármiféle mulasztáson lehetett volna kapni. Vagyis hogy lett volna olyan előadás, amely az ő készületlenségén, fáradtságán bukott volna meg. Mondhatni: éppen ellenkezőleg, mert olyan előadást láttam, amely fele ilyen sikeres sem volna, ha nem Stohl játszana benne. A közönség azóta is nagy tapssal honorálja Stohl színészi teljesítményét. Csak azt kellene eldönteni, ez most azt jelenti, hogy sikerül gond nélkül elválasztani magunkban a művészt és a magánembert, vagy épp ellenkezőleg: nem tudjuk elválasztani, és a taps nem azt jelenti, szép volt, Orgon, hanem hogy hajrá, Stohl.

Talán mindkettőt egyszerre. Kénytelen vagyok csatlakozni. Nem képzelem, hogy Stohl András eltékozolta volna a tehetségét, amikor a kereskedelmi televízióhoz szerződött. Jól műsort vezetni pokolian nehéz feladat, és Stohl András jól vezetett műsort, csak túl sokáig. Talán több munkát végzett, mint amennyit elbírt ép idegekkel, de eszemben sincs oknyomozást folytatni. Aki figyeli Stohl pályáját, és hisz a gondviselésben, sorsban, vagy egyszerűen csak a tehetség útjában, az láthatja, hogy Stohlt valami nem ereszti. Ő meg hiába tesz úgy, mint aki csak él bele a világba, és nem hallja a figyelmeztetéseket, mert egyre erősebb figyelmeztetőket kap. Akármilyen szörnyű balesetet okozott, végső soron szerencsésnek mondható: nem okozta senkinek a halálát, ő is életben maradt, nem történt semmi jóvátehetetlen.

Ha Stohl András tényleg olyan tehetséges ember, amilyennek én látom, nem törik össze. Talán egy kicsit pontosabban fogja tudni, mi fontos, és mi nem az, mi a sorrend, hol a helye, mi a dolga az életben. Ítélet lesz. És nemcsak a bíróságon.