Hogy mi van?
Szakasits mondata
Múlt heti számunkban azt állítottam
– ráadásul Tóth Gy. László tollába adva –, hogy Szakasits Árpád 1948-ban, a pártegyesítéskor mondta azt, hogy széles az út, ketten is elférünk rajta.
Ezzel szemben a tény az,
hogy ezt természetesen még azelőtt mondta, hogy a kommunista és a szociáldemokrata pártot egyesítették volna (épp azért, hogy ne egyesítsék). Hogy aztán mégis megadta magát, az formailag valóban azt jelentette, hogy nem tartotta magát saját kijelentéséhez, tartalmilag azonban azt, hogy a pressziónak engedett. Vagyis nem annyira Szakasits volt következetlen, mint inkább a diktatúra fenyegetően következetes. Ő csak elfogadta az új KRESZ-t (történelmi hiba volt), míg őt is el nem takarították az útból és az útról.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!