Szép, új világ
A jobboldali napilap a múlt héten közölte Orbán Viktornak a közelgő EP-választásra aktualizált kampánykiáltványát. Mondhatnánk, hogy a Fidesz elnöke a műfajnak megfelelően dolgozik a lehető legvulgárisabb, legközhelyesebb és egyben legdurvább „érvkészletével” – de mivel sajnos más alkalommal sem hallani tőle ennél szofisztikáltabb okfejtést, tudomásul kell vennünk, hogy nincs választék: Orbán rég letett az érdemi beszédről.
Nem állíthatjuk, hogy ennek a lebutított korteskedésnek ne volna haszonelvű politikai realitása – ám a színvonal mindenképp lehangoló. Miért, hogy a hatalomba készülő legnagyobb ellenzéki erő beéri a primitív rágalomáriákkal kombinált fenyegetéssel meg néhány olyan, nyilvánvalóan talmi ígérettel, amelyet vagy amúgy sem vált be, vagy ami még rosszabb: teljesítésükkel tovább tetézné a bajt.
Miért viselkedik úgy, mintha csupán egy retardált nyilvánossághoz szólna? Kizárólag olyan emberekhez, akik alapvetően tájékozatlanok, s ezért hinni akarnak a legképtelenebb ámításnak is? Belőlük rekrutálódna az „új többség”?
Úgy látszik, igen. És ez csak kisebb részben tulajdonítható a Fidesznek. Két, egymást követő balliberális kurzus nem kevés erőfeszítése kellett ahhoz, hogy az állam polgárai kellőképp összezavarodjanak, ne értsék, mi történik körülöttük, és ne is kapjanak világos magyarázatokat. A kormányzás cikcakkjai, az egyre újabb és újabb, de sohasem meggyőző, mert soha meg nem valósult, be nem fejezett programok, a társadalompolitikai következetlenségek olyannyira elbizonytalanították még a baloldal táborát is, hogy jó része mindinkább fogékonnyá vált a rendet ígérő demagógiára. Igen, ugyanarra az arrogáns, hamis, a politikai ellenfél legyalázásával elegy paternális illúziókeltésre, amit 2002-ben, majd még 2006-ban is elutasított.
Mára ott tartunk, hogy már említett dolgozatában Orbán Viktor nem véletlenül hivatkozik egyfolytában a „stabil parlamenti többség” szükségességére – a cikkben öt helyütt –; ugyanakkor nem véletlenül bizonygatja, hogy az „nem ördögtől való”. A jobboldal ugyanis valóban kétharmados diadalra készül, hiszen a ma mért közhangulat erre predesztinálja, és saját szavazói erre várnak.
A Fidesz pedig egyre kevésbé tart attól, hogy ez a perspektíva sokakat taszíthat is: maga Orbán nem is oly rég még tagadta a kétharmados győzelem lehetőségét, ma már viszont azon dolgozik, hogy megkedveltesse az országgal a gondolatot: mi mindent tehetne annak a korlátlan erőnek a birtokában. Mert a pécsi polgármester-választás jobbos tarolása után úgy érzi, a nép – immár az ő népe – nem fél a túlhatalomtól. Ellenkezőleg: elege lett a totojázó kormányzásból, és „az új többség közös akaratának” megtestesítőitől azt várja, hogy ezentúl egy csapásra mindentől megvédjék.
Orbán tudja, hogy most ezt a korlátlan várakozást kell kihasználnia, valódi programra már nincs is szüksége. Elég, ha megígéri mindazon intézkedések visszavonását, amelyeket a Bajnai-kormány bevezet. Hogy erre még rátesz egymillió leendő munkahelyet (persze tíz év alatt!), az csak hab a tortán: az átverőshow lényege egyszerűen az a sugalmazás, hogy senkitől nem fognak elvenni semmit. S figyelemre méltó, hogy ettől az abszurditástól milyen gondosan távol tartják magukat a Fidesz-vezérkar gazdasági emberei, akik igyekeznek óvni a szakmai hitelüket, s ezért az utóbbi idők propagandáját ráhagyták a politikai kommunikátorokra.
Akik – élükön a pártelnökkel – mind gyakrabban kilátásba helyezik a „gyanús ügyek kivizsgálását”, az „elszámoltatást” és a „büntetést” is. Ennek a jobboldali bosszúszomjnak, a hívekben felhalmozódott megtorlásvágynak a kielégítésére a választások után annál nagyobb szüksége lesz a Fidesznek, minél kevésbé tudja majd kielégíteni a más természetű, a valóban társadalmi igényeket.
A pártelnök szerint ehhez is „annyi mandátum szükséges, amennyit ma csak a Fidesznek van esélye megszerezni”. Érteni véljük tehát, hogy célirányos törvényeket akarnak hozni – amelyeket majd visszamenőleges hatállyal próbálnak alkalmazni? Az eljárás alkotmányos aggályokat támasztana; de hát persze kétharmad birtokában az alkotmányt is lehet módosítani.
Vajon miért nem bízik Orbán a mai igazságszolgáltatásban? Miért nem tesz feljelentéseket a vádhatóságnál, ha megalapozott gyanúi vannak bárkivel szemben? És ezt a deklarált bizalmatlanságot miért nem sérelmezik a mai jogszolgáltatók? Hiszen látni való, hogy a jobboldal reményei szerint a hatalomváltás majd megváltoztatja a jogértelmezést is. Mindenesetre a bírák és az ügyészek feltűnően nem tiltakoznak az Orbán Viktor ismételt szavaiból egyértelműen kivehető feltételezés ellen – bezzeg kikérték maguknak, amikor még Gyurcsány némely politikailag elfogultnak tűnő ítéletről beszélt.
Alighanem immár a demokratikus intézményrendszer is felkészülten várja az új erő megjelenését.
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelt nagynepappe !
Nem tudok önnel teljesen egyet érteni.
Minden ember más, mindegyikünk más vehemenciával oldja meg a problémákat, mindannyiunknál más az ingerküszöb, vannak akiknél bizonyos gondolatok, tettek félelmet keltenek,még mások az egyetlen megoldást látják ugyanabban. De ez természetes, és jó, hogy így van.
A radikális, szélsőséges gondolkodásra mindíg szükség volt van és lesz is.- természetesen abban én is egyetértek,hogy megfelelő súllyal- De a történelemben számtalanszor beigazolódott, hogy akkor szélsőségesnek vélt gondolatok, történések nélkül nem lettek volna jó megoldások.
Tisztelt astory!
Lehet, hogy igaza van, " a szélsőjobb nem biztos, hogy egyenlő a nácizmussal".
Ebben a 'nem biztos'-ban benne van az ön kételye is.
Azt hiszem, egy kicsit sokan bizonytalanok vagyunk.
Jelenleg a szélsőbal nem menetel, nem randalírozik az utcán, még most nincsenek összecsapások. Reméljük, nem is lesznek.
Azoknak az idős embereknek és családjaiknak bizonyos, egykori nagyon rossz tapasztalatok, történések olyan félelmeket okoznak, amelyeket nem ismernek azok, akik olyan fiatalok, hogy nem élhették át ezeket a vészterhes időket.
Nem elég nem nácinak lenni, nem is kell(ene) annak látszani.
Vannak emberek, akiknek ma ez a problémás kérdés, szerintem rájuk is tekintettel kellene lenni. Ha a jog már ennyi szabadságot ad, legalább a jó ízlés és a tapintat korlátozhatná a megnyilvánulásokat.
Természetesen ehhez több intelligencia kéne, mint amennyi van.
Tisztelt nagynepappe !
Ahogy önt olvasom, irásának első felében teljesen egyetértünk,-szerintem én ugyanezt irtam. Minél nagyobb a gond egy társadalomban annál inkább megerősödik a szélsőséges, határozott, egyértelmű megoldás igénye, de ez egy természetes immunreakció.
Idáig egyet is érthetünk.
Amiben nem, hogy ez még nem jelenti azt, hogy itt a Fidesz és a Jobbik a negyedik birodalmat kezdené építeni, bár a balos sajtó izzadva próbálkozik, hogy ezt higgyük.
Szerintem a szélsőjobb nem biztos, hogy egyenlő a nácizmussal.
Úgyhogy, véleményem szerint ebben az országban ma nem ez a legproblémásabb kérdés,- legalábbis amennyit a sajtó szentel neki- viszont figyelemelterelésre kíváló!
T. astory,
tiszteletre méltó, hogy ismereteit szerénynek tartja és nyilván érdeklődő is.
Ha ez így van (ilyennek gondolom), akkor ha van rá ideje és lehetősége, tekintse meg az ismeretterjesztő csatornák dokumentumfilmjeit.
Nem olyan régen volt ilyen sorozat, azt hiszem a Discoveryn, de nem vagyok biztos, lehet, hogy a NG-on, vagy a Spektrumon, újra és újra megismétlik ezeket.
Az egyik rész arról szólt, hogy az I.vh. utáni időszakban, amikor óriási volt az infláció és a munkanélküliség, No-nak háborús jóvátételt kellett fizetni, rendkívüli módon megnőtt a társadalmi zűrzavar. Az utcákon randalírozott a szélsőbal és a szélsőjobb, egymásnak estek, stb. és az emberekben megnőtt az igény egy olyan erőre, amelyik végre "rendet tesz".
Ezért szavaztak demokratikusan Hitlerre, aki azután kiépítette a korlátlan diktatúrát.
Szerintem ebből kellene tanulni mindenkinek, hogy felismerje, mikor indulunk el az ilyen típusú hatalom kiépítésének lehetősége felé.
Nekem úgy tűnik, mi már elindultunk ezen az úton.
Ideje lenne valami "féket" beépíteni a rendszerbe, de nem látok rá esélyt sem, a szabadságjogoknak az ennyire liberális értelmezése szerintem nem helyes.
Kíváncsi vagyok, mit fog tenni OV ebben az ügyben, ha hatalomra kerül?
Nincsenek illúzióim.
Jól van Szerkesztő Öcsi! Ami nem látszik a képernyőn, az nem is létezik. Így lehet tanulni és tanítani. Sokra viheted még. Persze, ha nem csak írni tanulsz.
Sajnos szerények az ismereteim, én csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az első világháború után egy súlyosan megszégyenített és kifosztott és magára hagyott országban erősödhetett meg a náci párt, de persze az események eldurvulásához még ez is kevés volt, többek között kellett néhány őrült elme, akik titokban és álcázva őrült terveket valósítottak meg,- és persze számos külső körülmény /Mussolini,franciák, oroszok,stb.../ - amiről sem a közvéleménynek, de még a tágabb katonai vezetésnek sem volt tudomása. Ezért fordulhatott elő, hogy mikor sokaknak összeállt a kép, ezek ellen fordúlt, csak már késő volt. Úgyhogy rendkívül összetett volt, amivel most itt párhuzamot vonni és rémisztgetni nevetséges.
Lehet, hogy Astorynak vannak történelmi ismeretei. Különös, hogy ha így van, akkor miért nem von le helyes következtetéseket? A németországi nácizmus létrejöttét és ideológiáját némileg magyarázza ugyan az I. világháborúban elszenvedett vereség miatti revansvágy, de védtelen civil emberek millióinak gátlástalan legyilkolása nem revans, nem egyszerű háborús bűntett, hanem EMBERISÉG ELLENI BŰNTETT. Eddig vezetett a korlátlan hatalom, a diktatúra. Ez kell nekünk? Nekem ugyan nem!
Bocsi, még 1!
"Vajon miért nem bízik Orbán az igazságszolgáltatás mai rendszerében?"
Tényleg nem akarom védeni, csak a hülyeségek helyett tárgyilagosságot kérnék.
Hisz az elmult időszak pont arról szólt, hogy a baloldalnak kell ma szenvedni az igazságszolgáltatás igazságtalansága miatt?!Na ez a tipikus kettős beszéd.
Amúgy valaki, akinek nem lehet most belelátása, hogy milyen dokumentumokat szerződéseket tartalmaznak az iróasztal fiókok, nem is tudja vizsgáltatni azokat. CSAKÚGY MINT 2002'-ben. Mintha akkor éppen a baloldal számoltatott el a hatalomra kerülésük után. Az nem volt ÖRDÖGI??????
Bocsánat, csak még egy gondolat.
Persze,a második világháburú sem jött volna létre, ha nem teszik azt az első világháború után németországgal, amit tettek. Csak olyan körülmények között tudott, olyan mértékben megerősödni a náci párt.
De azért, hogy ma párhuzamot állítanak egyesek azokkal a történésekkel "enyhén" manipulatív és félelmetes. Itt ma hasonlókat csak a tudatos félelemkeltés miatt mondanak. Már úgy gondolom, ma a farkas kiabál a bárányoknak, hogy jön a farkas.
Hihetetlen!
kissé visszatetsző és unalmas, de leginkább kezd félelmetes lenni az az őrült igyekezet, ahogy pestisként terjesztik a tudatos megfélemlítést!
Nézzenek már körül, nincs egy baloldali portál, ahol a hírek 95%-a ne az elkövetkezendő "szörnyű diktatúráról, nácizmus, fasizmus, kirekesztésről" szólna. Undorító, hogy apró hírekből -természetesen ami ezekkel kapcsolatos- amik néhány éve be sem kerültek a híradásokba, ma ugrik a bal sajtó és napokig üvöltve szedik cafatokra, hihetetlen megállapításokkal. Ma már ott tartunk, hogy néhány napja megtudtam Hazánk egy "náci rezervátum". Valóban? Tényleg így gondolják önk is?
Vajon meddig lehet fokozni? Ma már nem vagyok biztos, hogy csak a jobboldal viselkedik ördögien.
A Weimári Köztársaság Szociáldemokrata Pártjának felelősségét nem lehet azért elhárítani, a fasiszták hatalomra kerüléséhez ők is "kellettek". Méghozzá nagyon. Olyan ízetlen kuplerájt csináltak az országukból. Pl. Bernsteinnel letagadtatdták zsidó származását. Egyelőre idáig nem jutottunk. Le kell nyelni a békát, Orbán majd később lesz "vesztes" és más dolgokért lesz felelős.
Vajon miért nem bízik Orbán az igazságszolgáltatás mai rendszerében? Jó kérdés! Talán nagyon jól tudja,hogy hol van a leggyengébb láncszem és hol tud majd rést ütni a pajzson. Tudja,hogy kik azok akik segítik és kiket kell elmozdítani de gyorsan. Retorikában nagyon jó,bár egyre vulgárisabb és durvább. Elrejti a mondatai közt a fontosat és lényegest, hivatkozni tud bármikor ezekre,-hiszen mondta. Félelmetes,hogy ez az ember várhatóan fél év múlva tíz millió lakost fog regulázni. Tudom,hogy ellehet menni. De én itthon akarok nyugodt lenni. Hiú ábránd úgy érzem.
A korlátlan hatalom diktatúrához vezet.A parttalan bosszúvágy kirakat perekhez.Nem tanulunk.Szeretjük a magunk bőrén legyakorolni az új és újabb hazugságok következményeit.Ha csak egy kicsit is belegondolunk,hogy a hol harsogó,hol középre szóló ígéretek megvalósíthatók-e,minimum fenntartásokkal kellene élnünk.Csak egyet gondoljunk végig.Azt mondta Navracsics,hogy az eljövendő Orbán kormány a gazdaság helyretétele után több pénzt fog a most befagyasztott családi pótlékra,a 2 évre visszafogott gyesre fordítani.A gazdaság helyretétele után.A hívek ezt már nem hallják,ha hallják,nem értelmezik.A többi ígéret is ilyen.Reklamációnak pedig nincs helye.Ők megmondták.