Azt állítja Szijjártó Péter,
a miniszterelnök szóvivője, hogy a kormány az elmúlt hetekben két olyan súlyos problémát is megoldott, amelyet az előző szocialista kormányok okoztak. Az egyik, hogy visszaszerezték az oroszoktól a Mol-részvények 21 százalékát, amellyel jelentősen gyarapították a nemzeti vagyont, a másik pedig, hogy az otthonvédelmi akcióterv elfogadásával a lakáshitelesek helyzetét sikerült rendezni.
Ezzel szemben a tény az,
hogy a két probléma közül az egyiket, a Mol-részvények oroszokhoz kerülését nem a kormány okozta, tudniillik a pakettet az osztrákok adták el a Szurgutnyeftyegáznak, a másikban pedig csak annyi része volt a kormány(ok)nak, hogy a kedvezményes forintalapú lakáshitelezést erőteljesen visszaszorították, mert azok évi 250 milliárd forintba kerültek a költségvetésnek. Így vált kétségtelenül olcsóbbá a devizahitel, amellyel még bőven Járai Zsigmond jegybanki elnöksége alatt kezdtek élni a kereskedelmi bankok. Ha a kormány annak idején tovább engedi a kedvezményes forinthitelt, akkor az állam adósodik el még súlyosabban, ha viszont nem engedte volna a devizahitel felvételét sem, akkor a lakásépítések állnak le azonnal. Ami pedig az állítólagos megoldást, az otthonvédelmi akciótervet illeti, azzal senkinek a helyzetét nem rendezték, csupán azoknak kínálnak három év átmeneti könnyebbséget, akik most is képesek törleszteni az adósságukat, utána viszont kénytelenek lesznek az ennek nyomán keletkező pluszkötelezettséget rendezni. A többiek helyzete enyhén szólva még ennél is rendezetlenebb.
HozzászólásokÖsszesen: 16 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
atoth2! ja és ha Gyurcsány Bajnai gyerekét fenyegetnék akkor is ezt írnád?
atoth2!!!!!!!!!!!!!!
A cikkhez is van mondandód, vagy okádni tudsz. Először ölvasd el , próbáld értelmezni és utána szólj hozzá. Egyébként meg aljas dolog főleg a gyerekeket fenyegetni mert Ő nem választhatott szülőt. Az ilyen embernek sitten a helye pártállástól függetlenül.
Ilyen az amikor ostoba tótok írkálnak ide:-))
Buta tót,hogy jön ez a savas történet ide,vagy ezért is Gyurcsány a hibás?
Nem az a baj,hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az, hogy túl alacsony a kerítés..!!
Közkivánatra itt a kép:
.
http://lindacoppinger.files.wordpress.com/2011/02/karlofffrankensteinani.gif
albánkám ezek vagytok ti:
Savval akarta leönteni Lázár János gyermekeit?
A HavariaPress információi szerint elkapták azt a férfit, aki a közelmúltban súlyosan megfenyegette Lázár János fideszes frakcióvezető családját.
A Fidesz frakcióvezetőjének gyermekeit név szerint említve fenyegette meg a közelmúltban egy akkor még ismeretlen személy azzal, hogy savval leönti őket.
Az ügyészségi nyomozók elfogták a fenyegetőt, akiről kiderült, hogy egy 50 év körüli nyugdíjas rendőr. A férfi ellen más bűncselekmények miatt is eljárások folynak. A hatóságoknak bizonyítékuk is van a fenyegető ellen, a rendőrség ugyanis egy másik bűnügy miatt éppen házkutatást tartott a férfinál, mikor a számítógépén rábukkantak a Lázár családot fenyegető levélre. A gyanúsított már előzetes letartóztatásban van. (rá)
HavariaPress
Csak rá kell nézni a Frankenstein fejecskéjére, csak a csavarokat nem látom a nyakán - valaki satuba fogta és vasfűrésszel végzett plasztikai műtétet rajta? Ki vállalkozna egy "Rouges' Gallery" összeállítására? A Kis-Rigónak is Lombroso feje van....
Mennyibe is kerűl a Mol részvények?Nő az állam adósság.Ugyan mennyi adósson segitenek ,nagyom kevesen.3 év és kamatossan kell a nagy jóteményt vissza fizetni. Akkor mi itt a segitség .Régen az ilyen alakoknak a hazugságért "szijjat" hasitottak a hátából.
Ez az ember az ország szégyene!
krafterk!
És még akkor is amikor kérdez! (lásd szociális konzultáció)
Nos esmét meglehet gyözödni 3-magyar 4 felé húz,megegyezni nem akar tud.Viszont ennek a Nép balga,választok,szavazgatok isszák meg levét,Megérdemlik,mert nincsenek értelmes,célok,küzdés valami ért.
T. Bolgár Úr! Petikének lételeme a hazudozás, jól meg is fizetik érte.
Akiknek annyi elég,hogy kitől kapják az IGAZSÁGOT,azok töretlenül hisznek benne.Ha valaki mát mond,az egyértelműen komcsi vagy agy mosott.Az oszd meg és uralkodj politikája tökéletesen bejött.Mindkét oldal meg van győződve a másik visszamaradottságáról.
Orbán és slepje hazudik éjjel és nappal , reggel és este !
Szijjárto kussoljon ne járjon a pofája!!
Ha megfigyeltétek,ezek mindent csak ígérgetnek,ami megoldás lenne sok embernek.Húsbavágó kérdések!
Öntömjénezés,megszorítás,préselés,megosztás viszont megy ezerrel.
Ezek a sosem dolgozók beszélnek munkáról?Nevetséges.
Ha azt akarják,hogy mindenki dolgozzon,aki tud,először munkahelyeket kellene teremteni,nem az utolsó fillért is elvenni az emberektől.A végén senki nem tud majd fizetni adót!