Kihalásztam egy e-mailt a Levélhullásból. Nem tudható, hogy feladója közlésre szánta-e, vagy csupán magándohogásnak; címzettje nincs, de valószínűleg nekem szól, mert múlt heti cikkemet emlegeti, és – bár az aláírást levele végéről „elfelejtette” – alighanem ismerős, hiszen, úgy látom, tegeződünk.
„Cikked címében azt kérded: most jobb? Igazad van: most, hogy a Mégjobb előretört, természetesen rosszabb. De azért írhatnál pár játékos mondatot azokról a pártokról is, amelyek a Mégjobb előretörését megakadályozhatták volna, ám ehelyett tétlenül nézték, miként csókolózik össze a színfalak mögött a Fidesz és a jobbszél. Õk most persze taktikai és átmeneti durciban vannak, de ez nem érdekes. Azt kellene pár keresetlen mondatban összefoglalni, hogy milyen helyzetbe tornázta magát az MSZP, az MDF meg az SZDSZ, és hogy szerinted tudnak-e még ők hárman valami ellensúlyt képezni, ha ránehezedik az országra a Fidesz és a Mégrosszabik – érted, öregem?”
Értem, hogyne érteném.
Jó ideje forgatom már fejemben azt a pár „játékos” mondatot, leírom most kicsit kedvetlenül, de nem lesz benne sok örömöd – öregem.
Az Igenigen Pártban már régóta szerveződik a nemigen platform, az igende frakció, az igendemégsem tömörülés, a népi tánc sasszé együttes és formáció, valamint a balbiznisz elnevezésű mozgalmi akciócsoport.
Valami azt súgja: hamarosan eljő az ideje az árulásnak.
A konzervatív Tulipánpárt régi birtoka romjain kapálja megmaradt kertecskéjét meg egymást; ibolyát szed szelíden benne az egykor vadulni is kész liberálközgazdász, vagy fordítva: éppen őt szedi fel az ügyes kiskertész a nagy kalappal, amelyre immár arisztokratikus dísz is tűzhető. Van, akinek így is tetszik, van, akinek nem. A hervadó tulipánt öntözni kéne, ám ők inkább egymást öntik nyakon; bosszúból torolnak, taglistáról törölnek, meg perelnek is persze, mert el kell dönteni: mégis kinek a virága és öröksége az az egy szál tulipán?
Valami azt súgja: a kicsi nyugodt erő nyugtalanságában fölparcellázza önmagát.
A szabadmadarak visítva köröznek a légüres térben, és olybá tűnik: hamarosan szétrepülnek. Aki marad, az szomorúan gubbaszt majd a kopár ágon, és az egykor élénk, ma elhagyott és szétzilált fészekre nézeget reménykedve: hátha maradt azért ott életképes fióka, aki éppen most kezdené próbálgatni szárnyait.
Valami azt súgja: nincs esély.
Vagy van?
Neked mi a véleményed – öregem?
HozzászólásokÖsszesen: 16 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ha az az egy milla csak egymilla volna...
Szomorújáték, és lassan már tragikus is, hogy 20 évvel a váltás után itt tartunk.
azt hiszem fölösleges az MSZP-és koalicióra kenni a széljobb életre hivását, aki ezt elhiszi azt hiszem kezelésre szorul de, nagyon.
Nagy mulasztások vannak a törvényeinkben is, képtelenség módositani, mert igy tudnak fönt a zavarosba halászni, ez tény.
próbáltam érzékeltetni #7 hsz-ben, hogy szerintem hol a nagy mulasztása a váltásnak.
Ki maradt a kétkezi munkás, kereskedö, iparos,mezögazdasági termelö. stb. azok akik megtermelték a kárpótlás bázisát, s nem lett lefektetve, hogy a gyárak, üzemek stb dolgozóit is valamiképp javadalmazzák.
Elöttem van az akkori OV, aki azt mondta Antall néhai miniszterelnökünknek a parlamentben, hogy minden család tagonként kapjon tizezer forintot, hogy tudjon vállalkozni...Nem lett belöle semmi, mert magánbeszélgetásen fogadta OV-ét Antall, és elgereblyézték
jelzem, akkor még a tizezer frtnak volt foga.
Kevés kivétellel elmondható,az, hogy a váltással csak a pártok azok emberei bizonyos körben jártak jól.
Nagyon jó dolog a szólás szabadsága, az is, hogy utazhatunk amikor tetszik, csak az a baj, hogy nincs miböl.
Az nagyon nem tetszik, hogy a fent soroltakkal viszaélnek, vagy a jogálamiságot saját szájuk íze szerint értelmezik.
A demokrácia szabályai felnött társadalmat kivánnak, és föleg azt, hogy mindenki, mindenkor tiszteletben tartsa.
tusi,
" És miért történnek a dolgok rosszul, amikor jól is történhetnének."
Válaszom az, hogy egyszerű a dolog. Mindig is tudtuk, hogy a pénz bunkóvá teszi az embert. Tolj egy bíbor széket valaki feneke alá, és egyből megváltozik.
Hát ki az az ember, akit a "nép" megválaszt, a haverok adok-kapok alapon miniszteri székbe ültetik és ezután hajlandó a "nép kedvére" tenni, szolgaként dolgozni? Mikor sutyiban megkereshet és a haverokkal megkerestethet feketén havi 1 milát hivatalosan, számla nélkül, plusz évente megszavaznak maguknak 3-400eFt fizuemelést ... Mondjam tovább?
Ők aztán mindent megtesznek azért, hogy ez minél tovább így is maradjon, csak még egy évig, ha nem, hát 3 hónapig, ha az se, legalább még egy kicsit.
És ez minden mostani politikusunkra vonatkozik, tisztelet az egy-két kivételnek.
Komolyan a homokozóban érzem magam.
hegyaljai! miröl beszéltek?
Ov már utalgat arra ,hogy kiböviti az IMF hiteleket, azon az áron is hogy növekeszik a hiány.
A felzárkózási program beindult, a családi,gyes-gyed, segélyek, 13. havik megtartása mellett is, az olajárak emelkedése kicsit lassitott, de a világcsöd betett neki, nekünk, és az egész világ országainak.
Minden hozzáértö elemzö világszerte azt mondja, az állam bevétele adócsökkentéssel nem növekszik számottevöen, de OV szerint igen.
Igazán elmondhatnátok, hogy hogyan tud eleget tenni OV minden igéretének, mert a program az igen titkos, nem tudom ki lopná el talán Amerika? mert az is hasonló cipöben jár , ugy mint a világ számos országa.
Biztos, hogy bénáztak a kormányon levök, de nem szabad figyelmen kivül hagyni azt, hogy OV évekóta csak mindenre nemet mond, talán azért is törekszik a nagy többségre, hogy ne kapja vissza , ha hajlandó lett volna a meghivásokra tárgyaló asztalhoz ülni talán lehetett volna enyhiteni , de Ö csak a tüzet szitja....
Ilyen belsö körülmények között nem is lehet várni, hogy a világ többi része nagy figyelmet, jó indulatot mutasson irántunk.
Most alkalom lesz az EU-ba is ki vinni ezt az igazán ekte hungarikumot...
Tisztelt hegyaljai én is arról beszélek amiről te, tehát nincs vita közöttünk.Vannak viszont azok a keselyűk akik már várják a számonkérés lehetőségét. Tudod ők azok akik 1998 és 2002 között üldözöttek és anyagilag tönkre lettek téve.Persze ők nem tudják hogy a pofonok amit kapni fogunk, csak annyira fog fájni mint ahogy nekik fájt az amit az Mszp lekevert nekik.Pedig ők tiszta emberekből álló párt.És még valami tisztelt hegyaljai, ha zavar a véleményem nyugodtan ugord át, én is ezt teszem bizonyos véleményekkel.
Hegyaljai stb.
Igazán irigylésreméltó a tisztánlátásod. Ilyen emberekből kellene vagy tiz millió, sajnos még csak másfél van. Ha nem lett volna 1998-2002 még el is hnném , hogy hiszel a mesékben. De 2010 után olyan pofonokat fogsz kapni elvbarátaidtól (akik között aztán mindenki van,megtért volt kommunista vezetötől, kisgazdákon át az MDF megélhetési politikusaig ,) hogy nem gyözöl majd csodálkozni. Mi öszike 13 és stb.-ek meg csak követelni fogjuk az igéretek betartását . De szép is lesz. Engem egészen felvillanyozott ez a jövőkép.
Most gyorsan írok, mert leragad a szemem. Rövid is leszek: biztos forrásból tudom, hogy van olyan orvos, aki azt a várakozó beteget,akinek a kezében Népszabadság van, egyszerűen addig váratja, amíg lejár a rendelési idő. Saját szájából hallottam!
Nem tudom érzékelni és átélni a gyűlöletnek ezt a mértékét, mert mindig távol állt tőlem az ilyesmi. Én azt sem gyűlölöm, aki a Koránt vagy a Bibliát, vagy a Tórát olvassa. Egyszerűen tudomásul veszem, tiszteletben tartom. Mire az a nagy gyűlölködés, lenézés???
Nagy a valószínűsége annak, hogy csöbörből-vödörbe kerülünk mi is meg az ország is.De azt nem tudom miért kellene továbbra is a csöbörbe ülni.Ha át kerülünk a vödörbe csak minket ér csalódás, mert akik a csöbörre szavaztak azok már évek óta csalódtak.De majd legalább elmondhatják"mi megmondtuk előre".És a mostani "csodavárók" vagyis mi, elmodhatjuk ugyan ezt a csöbörből- vödörbe szólást.És igy telik el az életünk, a nap meg akkor is felkel akármit mondunk.
Kedves DONJ!
Ismerös a szitu amiket leirsz.Nyomulnak minden szinten, öszintén nem értem, hogy mi motiválja Öket ennyire intenziven, fából vaskarikát senki sem tud csinálni.
Magam részéröl nem hunyászkodom meg a szük ismeröseimnek nem kell magyarázkodnom, még akik más világnézetüek sem.
Viszont azt hiszem akik a csodát várják, azok fognak legjobban csalódni, és ez nem fog megoldani a világon semmit.
Azt hiszem ujra csöbörböl- vödörbe efektus.
Azért nem kell mégsem elcsüggedni, a nap holnap is felkel.
Kedves öszike 13.
Nem alkudtam meg a helyzettel, sőt....Csak rájöttem, hogy az a kevés amit én tehetek, az is bátorságot kíván. A választás elött két nappal találkoztam egy volt nem közvetlen de évtizedes munkatársnövel. Az udvarias köszönésem után rögtön megkérdezte, megyek -e szavazni? Válaszoltam, igen,ismerve beállítottságát korábbi vitáinkból mondtam neki, de tudja hogy én baloldali beállítottságú vagyok, ezért hagyjuk a témát. Ha még hallott szitkot mocskot, idős nő szájából. Egyszerre csak egy vadidegen lakótelepi ember beszállt a vitánkba az Ö oldalán. Megkérdeztem ki hívta ide, ki szólitotta meg? Ö csak mondta a magáét, hát nekem se kellett több. Adtam nekik ami belefért . A hölgy kiszorulva a vitából köszönés nélkül elment, azután mi nyugodt hangon megállapitottuk, hogy más a dolgokról a véleményünk, és elköszönve mentünk utunkra. A választás után egyhéttel találkoztam egy másik munkatársammal, aki azt mesélte, hogya Balatonfüredi szívkorházban feküdt egy idős, életét a diplomáciában eltöltött alig három hete mütött emberrel, aki szégyenkezve mesélte, hogy séta közben a mólon tettleg inzultálták, mert Népszabadság volt nála. Majd emlékeztetett egy közös idös ismerősünkre, akit a buszon azért támadtak meg, mert Népszava volt nála. Elgondolkodtam azon , hogy a rendszerváltás nevű "új szabadság" idején mennyi bátorság kell ahhoz, hogy az ember ne köpje szembe a multját. Azóta az Auchanban tüntetőleg a kosár tetejére teszem a "168 óra" aktuális példányát. Hát sajnos csak ennyire terjed a bátorságom, de lehet hogy ez islegalább egy csepp a tengerben.
DONJ!
Lehet, csak én érzem azt, hogy megalkuvás is van a szavaid mögött a sok igazság mellett.Persze ha az ember a legszükebb környezetét sem képes normálissá tenni akkor az nagy hiba.
Nagy léptekkel;,a mai nyugdijasok, és szüleik, háboru után felépitették az országot, minden ember fizette az ujáépitést, jóvátételt, kispénzért dolgoztak/tunk, még a tudósok is,munkás osztáj azóta is csak"" az égbe megy"",parasztság amennyire tiltakoztak a TSZ ellen pár év mulva rájött, hogy könnyebb az életük a TSZben.Értelmiség szintén huzta az igát nem kellö begbecsülés mellett. Aztán jött a váltás amitöl sokat vártunk, nem személyileg ,én legalábbis a nagy átlagra vetitve -nem akarok nagy szavakat irni- mint az ország egészére.
Aztán megjelentek a pártok sokasága akik véletlenül sem értettek semmiben egyet...viszont kitermelödött a munkanélküliség, hajléktalanság, koldulás, rablás,.. ezek egymást elöidézö dolgok.
Ezért adok igazat a levélirónak; bizony ez szomorú játék.
Változatlanul az a véleményem, hogy az elsö szabadon választott kormány cseszte el a dolgainkat a legjobban. A többi csak ráadás.
Kedves DONJ,
nagyon a szívemből szólt.
"...megélni minden napot úgy kell, hogy az ajándék..."
Ha minden nap csak legalább egyszer találunk valamit, amin nevetni lehet, már jót teszünk a lelki egészségünknek.A jókedélyű, derűs emberek tovább élnek.
Egy kor után az ember már tudja, hogy melyek az igazi értékek, az igazán fontos dolgok.
Ne hagyjuk, hogy a politika túlságosan betörjön az életünkbe! Sokkal fontosabb a család, a gyerekek, az unokák. Most van vége a tanévnek, remélem, sokan örülhetnek a jó bizonyítványoknak!
Én ma annak örültem, hogy az első osztályos szomszéd kislány az évzárón elmondott egy hosszú verset,nagyon szépen, és benne lesz a városi televízióban.
Ha óvni akarjuk magunkat, meg kell keresni az örömök lehetőségét.
Kedves Tusi és öszike 13.
A kánaánt Nekünk megigérte az igazmondó "juhász". Hogy jövünk mi ahhoz, hogy ne higgyünk neki? Ami meg a pesszimizmusunkat illeti, megélni minden napot úgy kell, hogy az ajándék(feltéve hanem súlyos beteg az ember).Lehet örülni a családnak, a reggeli friss levegőnek, a madárcsicsergésnek , egy viz partján ülve a kelő napnak stb. Hol van az megírva , hogy a mi korosztályunknak ebből a világból semmi jó nem jár? A jobboldali csodavárás a valoság napi megélésével majd elmulik, maradnak a mindennapok apró dolgai, de igenis felelősek vagyunk magunkért, és ha nem valamire, valakire , de legalább valami ellen be kell húzni a meggyözödésünk szerinti X-t. Magunknak tartozunk ennyivel.
Nem Kánaánt vártunk szerintem, de öszintébb, tisztább, a tehtségek jobb kibontását itthon,
aztán 20év után oda jutottunk, hogy minden roszabb mint volt... és a kilátásaink sem derüsebbek....
Jó dolog a szólás szabadsága, /elszórakozgatun, mi is itt, sokszor krizofen társainkkal/ de ugylátszikmindent fenékig üritünk, a méreg, és a mézes poharat is...
a kisembereken semmi sem mulik, még a választáskor sem.Számomra Úgy tünik.
Azt mondják, hogy 1789 előtt a franciak királyság bukásának
egyik oka az arisztokrácia és az udvar teljes (szellemi és
egyéb) fegyverletétele volt..
Azt mondják, hogy ugyenez volt az (egyik) oka a Weimari Köztársaság bukásának.
Mintha azt érezném, hogy egyesek most is kígyót melengetnének
a keblükön. Vajon ki írja Lamperth Mónika, illetve Kiss Péter
beszédeit??? Milyen politológusok tudnak a rosszabból
"MégRosszabbat" kihozni? A szakmai felelőtlenség vagy valami
más vezérli Őket??
DONJ, hidd el, a mi generációnk már nem fog Kánaán földjére lépni. De! Attól tartok, hogy az utánunk jövő nemzedék sem. Szerintem minden elromlott, tönkrement, bármerre nézel, hazugság, álságosság, szemfényvesztés, csúsztatás, korrupció, köpönyegforgatás, mások lenézése, lekezelése, kijátszása, uszítás, gyűlölet keltése, fenyegetés, bosszúszomj, kompromisszum-képtelenség, mocskos beszéd, hagyományok elvlesztése, erkölcsi normáink elfajulása, fojtogató undor.. nem folytatom.
Pedig én alapvetően születésemnél fogva pozitív beállítottságú vagyok. Képzeld el a fentieket negatív aspektusból.
Ami nekem fáj: amit Te is írtál, hogy tanult emberek hogyan jutottak, süllyedhettek idáig. És miért történnek a dolgok rosszul, amikor jól is történhetnének. Rajtunk embereken múlik? De mi múlik "rajtunk"? Például Rajtad vagy rajtam? Én már semmit sem remélek. Ez azt hiszem a lehető legrosszabb állapot. Nem is nagyon tetszik. Igen szeretnék más dolgokat írni!!!
"Öregem ", most, hogy kérésedre megirta mennyivel lettél jobban tájékozott? Szerintem mindenki, aki csak egy kicsit keresi az ok- okozat összefüggést, már rég látja ezt az "erjedést".Az MDF 1994-ben anulálta magát és mindenki szanaszét szaladt. Miért? Mert erre a "politikai kártyára" tették fel a jövőjüket, tehát szavazatukat pénzé kellett tenni. Az SZDSZ igazán a 2002 koalició után nullázta le hitelét, miközben nem tudta eldönteni, hogy vele vagy nélküle. De a hatalommal járó pénzforrás itt is erősebb volt, a korrektségnél.Az MSZP 2002 után azt hitte, csak ugy maradhat hatalmon, ha mindenkit megvesz a szavazataikért. Kiderült, ennyi pénz még az USA -ban sincs. A többi esemény pedig forgatókönyv szerint ment.Jött a "soha nem hazudó" párt, aki még ennél is többet igért, és mindenkit begyüjtött aki a politikából akart megélni, a balodaltól a szélsőjobbig. Most pedig itt a "tiszta magyar" párt aki már a felelösöket is ismeri ( a kissebséget, és a vallási "ellenfeleket"). Ugye kerek a kép.Sokszor feltettem magamnak is a kérdést , ennyi egyébként tanult ember, hogy süllyedhetett idáig? Csak azt a megválaszolatlan kérdést találtam , hogy nincs visszavonulási alternatívájuk(legalább is a többségnek nincs, aki megszokta a jólétet). A nyugati világban -ahogy látom- valami mást is fel kell mutatni a jelöltnek mint politikai meggyöződést ahhoz , hogy egyszer az ország vezetői közé tartozzon. Nézzük meg a korábbi és mostani elnökök egész sorát.Mi lesz azonban a mostani magyar képviselökkel? Visszavonulva ha már vagyona volt, akkor "tolvaj" jelzőt visel évekig, ha nincs számottevő vagyona, akkor kuncsorog egy másik csapatnál(pártnál).Mi lenne ha végre dolgozni is megpróbálnának , ügyvédkedni, multiknál dolgozni,vállalkozni, egészségügyben érdemi gyógyítást vállalni, ifjuságot nevelni, stb. Bebizonyosodna , hogy tisztelet a kevés kivételnek nem értenek semmihez, Ök a politika "mekk mesterei". Hát mi többiek 2010-től csak várjuk a csodát, mert én már alig tudom kivárni az "új" Magyarország nyújtotta kánaánt.