Már távozásának pillanatában nyilvánvaló volt, hogy ha Gyurcsány vissza akar jönni, hosszú időre el kell mennie. Pontosabban: háttérben kell maradnia. Hogy előbb-utóbb vissza akar jönni, nem volt kétséges. Ő az a típus, aki játszmavesztésnek gondolja a csatavesztést is; veresége után kényszerűen visszahúzódik, de közben mindenki tudja, hogy valójában soha nem adja föl. „Ez a vereség azonban olyan súlyos, hogy átmeneti távolmaradása a frontvonaltól eltarthat akár hosszú évekig” – mondták okos független elemzők, írták jóslással is foglalkozó publicisták, amikor Gyurcsány politikai sorsa megpecsételődni látszott, s a volt miniszterelnök bukása véglegesnek tűnt.

168 Óra Archív
Távozása után a szétzilált MSZP próbálta összeszedni magát, de ez nem volt könnyű. Ki így reagált, ki úgy. Volt, aki összecsuklott, volt, aki helyezkedni kezdett, mert fölismerte, hogy alig féken tartható becsvágya előtt megnyílik a tér, ha Gyurcsány nem csupán bukik, de bűnbaknak is tekinthető. Ebben az esetben ugyanis ő személyesít meg minden balfogást, és ő felel mindenért. A helyzettel inadekvát reformkáprázatért; a vizitdíjjal kapcsolatos dadogó és pedagógizáló magyarázatokért; a kormánynegyed ötletéért; saját eszmetársai semmitmondásaiért, kommunikációképtelenségéért; a szolidaritás hiányáért; a rég elveszett médiafölény további erodálásáért; a brutális újnyilasok elleni fellépés eltúlzásáért vagy elmaradásáért; a kudarcok elhallgatásáért, az elgyávulásokért; a zuschlagolásokért, a balra szavazók elfordulásáért, elvesztéséért – mindenért.
Most viszont ott tartunk, hogy a volt pártelnök napokban közreadott röpiratát némelyek máris úgy értékelik, hogy a karaktergyilkosság áldozata, íme, feltámadt. És olyanokat kezdenek hangoztatni, hogy az előbb felsorolt súlyos hibákért, illetve a nem is említett rémületes epizódokért (gondoljunk a „miniszterelnök kerestetik” című komédiára) Gyurcsány egyáltalán nem felelős. Holott dehogynem! Egy miniszterelnök-pártelnök mindenért felelős, ami az ő idejében történik, és még azon túl is. Nem mondhatja például, hogy nincs köze az MSZP zuhanórepüléséhez, választási vereségéhez, nem hivatkozhat arra, hogy ő már korábban távozott, hiszen éppen azért kellett távoznia, mert veszedelmesen redukálódott a személye iránti közbizalom.
Ezt Gyurcsány pontosan tudja, elismeri, és igyekszik nyilvánvalóvá tenni, hogy ebben a helyzetben nem tör sem frakcióvezetői, sem pártelnöki posztra. Nem teszi hozzá, de mi azért hozzátehetjük: most. Ám az önkívületi gyurcsányistáknak nincs türelmük kivárni a megfelelő pillanatot, ők cserét akarnak, verik a dobot, és zeng a kórus: most! Most azonnal!
Pedig most nincs ennél rosszabb ötlet. Sőt! A csapatépítésnek ez lenne a leglogikátlanabb változata. Azért, mert egy elvesztett meccsen, újrakezdéshez, értelmetlen dolog azonnal beállítani a sérült középcsatárt. Meg azért is, mert jelentős különbség van két szó között: az „időben” nem ugyanazt jelenti, mint az „idő előtt”.
Ha eljön a „fontos idő”, vagy ő következik újra, vagy másvalaki, ma ez még nem tudható. De az biztos: Gyurcsány belátásán és előrelátásán is múlik, mi történik most, amikor nem az a kérdés, hogy kíván-e az eszme zászlóvivőt, hanem hogy egyben tartható-e a baloldal, s ha igen, miként lehet egyszerre felrázni és konszolidálni. Ami elég komplikált, mert időben kell észrevenni minden egyensúlyvesztést, hiszen – és a szocik ezt most igazán megtanulhatták – a bukás a botladozásokkal kezdődik, nem a látványos eltenyereléssel.
A nagy bukás után egyébként Gyurcsány (nyugtalan természetéhez képest) viszonylag hosszú szünetet tartott, aztán a kampány idején ismét kezdte mutatni magát, majd egy nagy rendezvényen úgy lépett színre, hogy akkori „feltámadásának” híre kínosan érintette mindkét oldalt. A Fidesz attól tartott, hogy a leböszmézett politikus belobbanása képes tűzbe hozni a kihunyni látszó szoci szavazókedvet, az MSZP bizonyos körei meg attól kezdtek félni, hogy a párt belső törésvonalait egy Gyurcsány-beszéd szétfeszítheti. Utólag elmondható, hogy Gyurcsány semmi egyebet nem tett, mint ami a pártlista negyedik helyén álló politikustól elvárható: kampányolt. Beszédéből nem hiányoztak az önkritikus elemek (megítélés kérdése, hogy ebből mit bagatellizált, és mi az, ami őszinte beismerésként is felfogható), gazdasági összegzése tényekre épült (amelyek értelemszerűen az elért eredményekre, és nem a kudarcokra koncentráltak), helyzetértékelése a Fidesz és a Jobbik különbözőségeiről, hasonlóságairól, a két párt sajátos és változó viszonyáról bár vitatható volt, mégis bátor, pontos és lényeglátó.
Az MSZP belső viszonyairól – nagyon helyesen – nem beszélt. Nem nyitott fölösleges frontvonalat, nem bontott zászlót, nagyra értékelte Bajnai Gordon és Lendvai Ildikó jószolgálati küldetéssel felérő sziszifuszi munkáját. Gyakran használt egyes szám első személyt, de talán nemcsak azért, mert ez szokása lett, hanem azért is, mert jelezni akarta: itt ő meghívott demokrataként kampánybeszédet tart, és nincs fölhatalmazása a többes számra. Nem pártütőnek jött, hanem avégett, hogy pártjának segítségére legyen.
Gyurcsányban van hevület, indulat, szenvedély (olykor több a kelleténél, gyakran elég lenne a fele is). Ért ahhoz, hogyan kell szólni az elkeseredettekhez, a csalódottakhoz, a tétovákhoz, a bizonytalanokhoz. Ezzel együtt sokan úgy látják: akkori színre lépése olyan volt, mint egy oneman show, amely látványos, de fölösleges. Mások viszont utólag is azt mondják: a Demokratikus Charta rendezvénye végül is az MSZP kampányvitorlájába fújta a szelet, és Gyurcsány tudta, hogy azon a hajón nem ő a kapitány. Egyszerűen csak engedelmeskedett a viharos idők parancsának, és arra buzdított: mindenki a fedélzetre!
Ám most az a helyzet, hogy a nagy hánykolódás után a hajó nagyjavításra vár. Vannak, akik a takarítással kezdenék, tudniillik az első számú felelősök eltakarításával. Mások a legénység horpadt lelkének kikalapálásával. Van, aki csak azon siránkozik, hogy „árboc és vitorla megtörve, tépve lóg”, de a kisujját sem mozdítja. A többség lázasan keresi az új főtisztek cseresorát. Mivel pedig a régiek most mindenért felelőssé tehetők, így a második és a harmadik vonal felelősségéről senki nem beszél, pedig volna mit. És a potyautasokról sem, pedig azok sincsenek kevesen.
A nyüzsgöncök, a táskahordozók, a jó pénzért felkért fontoskodó főtanácsadók, a kéretlenül is örökké tanácsokat osztogatók. Az önkinevezett „nagy tapasztalatúak”, az úttörőbuzgalmú aggastyánok, akikben összecsúszik az infantilizmus és a szenilitás. A bennfenteskedő ifjú csicskák (azelőtt úgy mondták: „kiválasztott kádertartalék”), a pártkarrieristák, akik merő véletlenségből tévedtek a baloldalra. Itt vannak az íróasztalvitézek, az apparatcsikok, a titkárságok sajtóelhárítói. Itt a komplett ötletrohambrigád, amely fazonigazító és elemző szakon kapott diplomát, és a politikai marketingben főleg az elszabásokhoz ért. Idetartozik az örök hozzászóló típusú csacsogó értelmiségi, akinek legjellemzőbb személyiségjegye, hogy minden lében kanál. Itt vannak a dúlt keblűek klubjának vad kurjongatói, és itt vannak a közéleti kultúrnyafogók. Itt vannak az önkormányzati önérdek-képviselők csakúgy, mint a csacsi ígéretekkel majálisozók, a blöfföt is vastapssal fogadó mindig lelkesek. Itt vannak a tisztességes utak elhagyói, a befolyással seftelők, a pénzvisszacsurgatások folyam- és árfolyam-szabályozói. Itt van a balra barátkozó nagytőkés, aki a politikai befektetéstől extraprofitot remélt, de új barátokat mostantól máshol keres, itt van az elkötelezetten szolgálatkész újságíró is, aki jó partner a rossz ötletek publicisztikus megemelésében. És nem beszéltünk még a kisúgókról, a kifecsegőkről, a kiszivárogtatókról, köztük azokról, akik gond nélkül bármikor átússzák a politikai vizesárkot, szájukban viszik át a bizalmas információkat, és ott is barátok várják őket, meg itt is, habár a küldetés nem mindig retúr.
Tudom, nem túl kíméletes szavak ezek, azt sem hiszem, hogy mindenben igazam lenne, de elfogadom, amit a volt (szocialista) házelnök mond lapunk Visszavonulók című riportjában: „Ha az MSZP hallgatna rám, a nyugdíjasra, a durvaságig menően őszinte beszélgetésbe fognánk. Most majd lesz időnk összeveszni, kibékülni.”
Hogy a vitákból, szóváltásokból, harcias eszmecserékből lesz-e igazi megújulás, még kiszámíthatatlan.
A politikai elemzéssel is foglalkozó filozófusnak vannak kétségei, de nem állítja, hogy a helyzet reménytelen lenne: „Ha a személyi és a szervezeti átalakulás mégis megtörténik, a szocialisták akkor – de csakis akkor – esélyt szereznek az érdemi politikai kérdések újragondolására – írja Kis János az Élet és Irodalomban. Azt is írja: – Nagyon rossz helyzetből indulnak. Választói táboruk elöregedett. Szellemi környezetük megritkult. Parlamenti frakciójuk nem képvisel számottevő intellektuális erőt, politikusaik túlnyomórészt elhasználódtak.”
A megállapítás minden szavával egyetértve azt teszem hozzá: a nagyjavítás elkerülhetetlen, a hajó újjáépítése hosszadalmas, keserves munka lesz.
És nemcsak az a kérdés, ki legyen most a kapitány.
HozzászólásokÖsszesen: 23 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Egyszer régen én sem tudtam kitérni egy KISZ vezetőképző bentlakásos tanfolyam elől. Gyurcsány akkor még alsós lehetett az általánosban. Mégis, amikor az öszödi beszédét hallgattam, ez a régi emlék idéződött fel bennem. Az akkori előadók között is volt egy, a széles tömegek előtt nagyon népszerű KISZ-vezető. Népszerűségét annak köszönhette, hogy a hallgatósággal összekacsintva úgy beszélt, mint aki bennfentesként trükkök százait ismeri, amiből néhányat meg is oszthat velünk. Elárulta azt is, hogy bizony még a nagyok is tévedhetnek, de egyúttal sejtette, hogy nem kell megijedni, hiszen itt van ő, aki tisztán lát és megvannak a lehetőségei, hogy helyes irányba terelje a dolgokat. Különben pedig ott legfelül, minden rendben van, ott „Ő” ugyanazt akarja, mint ő.
Az öszödi beszéd hangneme és mondanivalója kétségtelenül ezekhez, a KISZ-es hagyományokhoz nyúlik vissza. Számomra teljesen érthető volt. Tudom, hogy Gyurcsány azt hitte, hogy saját csapatának beszél, akik igazán hálásak neki, hogy kikaparta nekik a gesztenyét. Azt hitte, elmondhatja, hogy értük hazudozott de most már változtatni kell, mert nagy a baj. Úgy gondolta, hogy most már megtörheti a pártpénztárnokok hatalmát, hiszen mindenki láthatja, hogy hova vezet, ha a zsákmányszerzés lesz továbbra is a döntő irányelv.
Tévedett. Akik elvtársainak tűntek, elárulták és felhasználták rabló hatalmuk érdekében, amíg csak lehetett. Amikor problémássá vált megszabadultak tőle.
Véleményem szerint, bukása annak bizonyítéka, hogy nem alkalmas igazi vezetőnek. Tipikus propagandista alkat, nem első számú vezető. Eszméi idejét múltak, és ma már károsak.
Tiszteletem gyuri!A 17-es írásásához gratulálok, tetszik és én is szeretnék hinni ebben.De mint önben, bennem is vannak kétségek.
Jobbikos Tibi: az elvakult gyűlölet soha nem vezet jóra! Nincsenek abszolút gonosz és abszolút jó emberek. Mindenkiben vannak jó és rossz tulajdonságok, kiben ennyi, kiben annyi. Ön nem hajlandó realistán gondolkodni, elvakult gyűlöletében nem látja az erdőt. Bedől a gyűlölködő jobboldali médiumok propagandájának, ócska, megalapozatlan hazugságainak, így önmaga is azonossá válik velük. Pedig, fel kellene ismernie, hogy a szélsőséges médiumok véleményei mögött csak ritkán található meg az igazság, ők manipulálni akarják éls tudják az embereket, ők folyton szenzációra vágynak. Céljuk, hogy lehessen valakit/valakiket isteníteni, vagy pocskondiázni, mert a nép primitív része ezt veszi be, ettől boldog, mert úgy érzi, mindez felmenti őt minden felelősség alól. Mert mindent, ami neki nem sikerült (legyen az az ő ügyetlensége, vagy a külső tényezők szerencsételn összejátszása) rátolhat másra és ezzel le is tudja a saját felelősségét.
Ön is ezt teszi, sajnos. Ön is bedől annak, hogy Gyurcsány fujj..., meg kommunisták fujj..., meg hazudnak, lopnak, csalnak..., persze Ön szerint csak az un. baloldaliak. Önnek hiányosak a történelmi ismeretei is. ha úgy látja, hogy a szociáldemokrata azonos a kommunistával. Ez természetesen blődség. Az Ön imádottjai természetesen tiszták és szűziesek (naná, mert még egyetlen percet sem töltöttek a hatalomban, bár én igazán kíváncsi lennék, hogy miből finanszírozták a két választás költségeit!). Nem tisztem megvédeni Gyurcsányt, talán érezheti a beírásomból is, hogy hibásnak tartom, de semmiféleképpen nem tudok azonosulni az Ön gyűlölködő, megalapozatlanul pocskondiázó véleményével. Ön az egész világot csak egy csövön keresztül nézi és ezt a csövet a Jobbik tartja Önnek. Tegye le a csövet és nézzen szét maga körül, higyje el, a világ sokkal színesebb, érdekesebb, összetettebb és főleg nem fekete-fehér, mint ahogy Ön azt most látni véli. Higyje el, ha megfogadja a tanácsom, sokkal boldogabbnak és sikeresebb embernek fogja érezni magát!
És még valami: olvassa a magyar történelmet, olvassa úgy, ahogy más is látja, nem csak Vona Gábor! Talán rá fog jönni, hogy mindennek oka/okai vannak, minden cselkedetnek következményei vannak és ezt a társadalmaknak el kell fogadniuk. Talán megérti, hogy milyen előzményei voltak Trianonnak és milyen következményekkel kell és lehet napjainkban számolni. Azt gondolom ráférne Önre egy kicsit több tájékozottság és sokkal nagyobb tolerancia.
Tisztelt "nonest"
Köszönöm válaszát, amit természetesen tiszteletben tartok. Lehet, hogy a butaság kifejezést Ön erősnek tartja, ez szíve joga, én így voltam a "ripaccsal”. Mi egy dolog két oldalát véljük látni, ez nem baj. Az igen, hogy miközben mi igyekszünk kulturáltan vitatkozni, "Jobbikos Tibik " mérgezik a levegőt. Még el sem kezdődött szeretett pártjának parlamenti ámokfutása, máris több körülöttük a valós bűnügyre jellemző történet, mint a többieknél évek alatt. Az idő (ha esélyünk lesz rá) választ is ad. Ettől egyikünk életében sem lesz mélyreható változás, legfeljebb közérzetünk lesz különböző.
A háttérben a vörös Csonka-Magyarország fejezi ki a legegyértelműbben, hányadán is állunk.
Jézusom, ennyire véditek ezt a börtöntölteléket? HAZUDOTT REGGEL, DÉLBEN MEG ESTE! Elkurta! Becsapott egy országot, rengeteg közvagyont elprivatizált, sok embert munkanélkülivé tett a kormányzásával!
@ateista: Igen, valós problémákkal foglalkozott Gyurcsány. Szép nagyra is nőttek.
@Gyuri: az egykori szociáldemokratákból lettek annakidején a kommunisták. Most az egykori kommunisták akarják magukat szociáldemokratának nevezni? Múltjuk kommunista, jelenük kapitalista. Se szociál, se demokrata nem lesz belőlük soha.
Azért mert nagyon rühellitek a jobboldalt, még nem kéne olyasmit belelátni a "baloldalba" ami valójában soha nem volt jellemző rájuk.
Véleményem szerint Gyurcsány ellenzékben jobban ki tud bontakozni mint kormányfőként tette. Miniszterelnökként kapkodott, átgondolatlanul intézkedett, mindent gyorsan meg akart oldani, egyeztetés, megfelelő előkészítés nélkül. Rossz volt. Ugyanakkor vannak jó adottságai is, amelyeket ellenzékben sokkal jobban tud hasznosítani, feltehetőleg a tapasztalatát is. Valószínű, hogy ezzel ő is tisztában van. Ebben a tekintetben jó ellenzéki politikus válhat belőle, ráadásul - úgy gondolom - benne nincsen bosszúvágy a vereségért ami elhomályosíthatná a tisztánlátását. Ha ellenzékben sikeres lesz (nehéz lesz leráznia magáról a ráaggatott bélyegeket, Öszöd, stb.) ideológiai szempontból a fejekben is tisztaságot tud teremteni, maga köré tud gyűjteni megfelelő embereket, akár még egy ütőképes pártot is létre tud hozni. Ehhez kb. 8 év kell. Szerintem sem kell róla lemondani. A kérdés az, van-e türelme végigcsinálni a folyamatot, nem ugrik-e túl gyorsan és túl nagyot. Ha túlzottan sietteti a felemelkedést, örökre eltűnhet a politikai szintérről. Én várom, hogy Magyarországon valaki tiszta, a hagyományokra épülő, a jövőt is figyelembe vevő, tiszta szociáldemokrata választ adjon a mai kihívásokra. Remélem, nem hiába várok. Igazi szociáldemokraták nélkül nem lesz demokrácia, sem itt, sem máshol!
Gyurcsány Ferenc volt eddig az egyedüli miniszterelnök,aki a valós
problémákkal foglalkozott.Sajnos ez sokaknak az érdekét sértette és
ezért támadták.Nem tetszik a főorvos uraknak az egészségügy átalakítása
ahol nem úgy kezelhetik a kórházat mintha saját tulajdonuk lenne.
Nem tetszik sok csaló vállalkozónak,ha a törvények betartására kényszerítik.Sajnos sok MSZP-s úgy gondolta,nem lenne ilyen támadásnak
kitéve,ha nem Gyurcsány Ferenc lenne a miniszterelnök és sajnos nem
álltak melléje.Megsértődtek sokan az öszödi beszéd után is pedig csak
az igazat mondta,mert igen,le kell tudni mondani a hatalomról és az
azzal járó kiváltságról és magas juttatásokról.Sajnos a magyarokra
jellemző,hogy aki igyekvő azt nem követni,hanem visszahúzni akarják.
A "Pató Pál úr"nem csak nemesekről szól.
M.Á. föszerkesztö ur most is a valós tényeket közli,satirozás nélkül.
GYF-re oda kell figyelni, szerintem többször kellene megszólalnia.
Nem véletlenül indul be az amortizáló kisinasok /csicskák?/ hada, ha GYF szinre lép...
Bal oldal nélkül nincs, nem is lehet demokrácia....
Politikusok nem Máriás lányok, sehol sem a világon...
Ugy gondolom -és nagyon szeretnék ebben tévedni-, hogy nem a baloldali emberek lesznek csak a legkiábrándultabb szavazók pár év mulva....
Minden alap nélküli, felelötlen igérgetések, esetleges látszat tevékenységek, a realitás figyelmen kivül hagyása minden kormány népszerüség vesztését eredményezi.....
Egyet értek azon véleménnyel, hogy GYF lesz még nyerö, csak idö kérdése.....
Fanyalgó Mszp-és tagoknak meg ideje magukba nézni mélyen....
Nem hiányzik, az országnak sem, az ilyen bizottság elnöki cirkuszok
pl......
Furcsa, hogy dél elött meg egyezek, dél után ujra akarok egyezkedni.....
Nem a FIDESZ kormányzás áll a középpontban , hanem Vona mellénye.....
Jól taktikázik OV, a kérdés az meddig tud még kábitani.....
Kedvelem Mester Ákos Írásait.Amellett hogy olvasmányosak,találóak.Mint ez is.Az én olvasatomban:Tájkép csata után.De a lényeg-vajon az MSZP tagjai,befolyásos képviselői olvassák-e,értenek-e,tanulnak-e belőle?Hajlandóak-e -kíméletlenül őszinte vitában-ezzel a róluk alkotott,"érted haragszom,nem ellened" érveléssel is foglalkozni?Mert nagyon kellene.
nonest!Ha-ha-ha!valahogy nem tunt fel a jelenleted az elmult napokban-honapokban de meg evekben sem.Szoval kusti van kiskomam!
Amugy tudsz a kerdesemre is valaszolni?Nem?Akkor duplan kuss!Senkit sem erdekel a nem letezo nyelvtudasod es a vegzettseged sem.Ocska kis provokator vagy,semmi mas.Na pa!Reszemrol ignore on.
Kedves DonJ!
Itt mindenki a saját véleményét írja,ez terészetes. Az már kevéssé, ha másokat "butázunk",de még ez sem baj! Ami tény: az MSZP elvesztett kb. egymillió szavazót! Nem tudhatjuk, lesz-e még egy comeback Gyurcsánynak illetve a pártjának!
SZERINTEM nem. Ennyi.
Illetve:sosem voltam Fidesz-szavazó.
nonest! Írd!
Damika!
Nem ismersz.Nem tudsz rólam semmit. Sem a nyelvtudásomról,sem az iskolai végzettségemről. Leköteleznél, ha nem velem, hanem a témával foglalkoznál.
Leírjam angolul (esetleg németül)?
Tsz-elnök!
Neked a Toldyból idéznék,szép öcsém.
Stílusod illik a nickedhez. Én 2003 óta fórumozom a 168 órán. TE mióta?
A "kusti" otthon,családi körben...
Igazan nonest?Na es azt is meg tudna mondani,hogy kiknek mondta Gyurcsany a sokat idezett mondatot?S foleg azt,hogy miert!?Nem?Akkor kusti van kisbaratom!Bar te sem leszel ezen a forumon hosszu eletu.
Elmehetünk, mi (tudásunkkal, nyelvtudásunkkal) ott is megélnénk. De mi lesz veletek? Csatlakoztok Balkán felsőhöz?
Saját személyes véleményem (visszaidézhetően és nagyképűnek mutatva magam) szinte teljesen azonos M.Á.-éval. Nem is kellene megerősítenem, ha nem irt volna "nonest " ekkora butaságot. Lehet, hogy a gyűlölet erősebb a helyzet reális értékelésénél, de megkérdezném, a FIDESZ 1994 után, honnan jött vissza? Persze nincs semmire biztosíték, minthogy arra sincs, hogy a nagy kommunikátor tízmillió emberrel folytatott konzultációja nem több, mint az Önhöz hasonlok megtévesztése. Egy csapat felépítése hosszú feladat, csak az kezdhet hozzá, akinek van rá ideje, és anyagi biztonsága. Ha kirándulunk kedvenc területemre a labdarúgásra, mennyi példát hozzak? Ez az ön által "ripacsnak"titulált ember, egészen jól megverte a "megváltót”. Nem csak szóban, gazdasági szakismeretben is. Ha tényleg tanult vereségéből, könnyen összerakhat néhány év alatt, meglévő tehetséges baloldaliakból, és csalódott szakemberekből még egy ütőképes pártot. Itt nem a tagság száma a lényeg, hanem a szavazóbázis nagysága. Ez a folyton változó közeg, a hibák és hazugságok láttán, könnyen átáll. Lehet, hogy azt is megtanulta, kevés a párthűség, a szakember a kormányban többet ér. Nem vagyok jós, de nagy biztonsággal állítom, elolvad önöknek ez a hatalmas magabiztossága, a sorra érkező pofonok után. Igaza van M.Á.-nak, az idő mostantól a baloldalnak is dolgozik, és ahogy minden európai országban, itt is váltógazdaság van. Ne igyon előre a medve bőrére.
Idézek egy klasszikust: "itt lehet minket hagyni,el lehet menni.."
nonestekből álló országgal tényleg nem sokat lehet kezdeni.