Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Meglepő értesülést tett közzé múlt szerdán a Népszabadság. Egy meg nem nevezett „kormányzati szereplő” azt mondta a lap munkatársának: „Sem a kormány, sem a Fidesz nem szeretne kultúrkampfot. Ezért több mint kellemetlen, ami az Új Színházzal történik.”

Az idézett kijelentés a Dörner–Csurka-páros színházvezetői pozicionálására utal; további forrásokra hivatkozva pedig az újságcikk még arról is tudósít, hogy Budapest főpolgármestere „állítólag” említést tett ugyan kinevezési szándékáról a miniszterelnöknek, „de a kulturális kormányzattal bizonyosan nem voltak egyeztetések”. A Népszabadság azt is tudni véli, hogy a Fideszben „reménykeltőnek” tartják azt a figyelmeztetést, amelyet Tarlós István küldött Csurkának a Magyar Fórumban publikált, Ascher Café című obskúrus cikke miatt; ennek fényében a kulturális kormányzat „környékén” abban bíznak, hogy jövő februárig még történhet változás az Új Színházat illetően.

Ezek a feltűnően óvatos megfogalmazások semmi bizonyosat nem állítanak, mégis arra mutatnak, hogy kormánykörökben, illetve a Fidesz vezetésében akadnak, akik már szükségesnek látnak bizonyos kérdésekkel kapcsolatban némi óvatos kiszivárogtatást. Először is azt, hogy az Új Színház átjátszása a szélsőjobbnak nem egy tudatos kultúrharc felső szinten kitervelt eszköze, hanem Tarlós mindannyiuk számára kínos magánakciója. Persze a Népszabadságnak nyilatkozók is tisztában vannak vele, márpedig a közvélemény nemigen tudja elképzelni, hogy a főpolgármester merészelte volna eltitkolni a kormányfő előtt, mire készül, ezért csak annyit mondanak, alighanem említést tett szándékáról Orbán Viktornak. És mintegy sejteni engedik, hogy ez nem minősült kifejezett engedélykérésnek, hiszen a városvezető önkörében hozhat döntéseket. Legfeljebb a kulturális kormányzattal lett volna tanácsos „egyeztetnie”, de hát ezt elmulasztotta.



A mese tehát így szól: Orbán tudta, mi történik, de nem volt illetékes – hiszen az önkormányzat függetlenségét tiszteletben kellett tartania. Mármost emlékszünk még arra a nem is oly régi esetre, amikor Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere annak rendje-módja szerint székébe ültette az Operaház főigazgatói pályázatának nyertesét, ám Orbán Viktor – máig ismeretlen okból – azonmód semmisnek nyilvánította Horváth Ádám kinevezését. Mivel a dalszínház állami intézmény, formailag nem vonható kétségbe a kormányfő fennhatósága, de a kinevezési jogkör mégiscsak a csúcsminiszteré – akit Orbán nem habozott simán lejáratni. Nyilvánvaló, hogy az Új Színház dolgában nemkülönben beavatkozhatott volna, és még ma is megtehetné: végtére a miniszterelnök is visel politikai felelősséget azért, ha az általa irányított országban egy színház olyanok kezébe kerül, akik nyíltan képviselnek ordas eszméket. Ha mégsem veti latba az egyébként minden területen aggálytalanul érvényesített befolyását, az mégiscsak arra enged következtetni, hogy igenis támogatja a „kultúrkampfot”.

Másként a parlament kulturális és sajtóbizottságának kormánypárti elnöke nem merte volna megtagadni, hogy a fideszesek részt vegyenek az ellenőrző albizottságnak azon az ülésén, amelyet Karácsony Gergely az Új Színház ügyében hívott össze. L. Simon László kijelentette, „nem asszisztálunk ahhoz”, hogy az LMP képviselője az albizottsági ülést „saját politikai céljainak szolgálatába állítsa”. Elmés kifogás. Vajon nem arra való a parlament valamennyi fóruma, hogy a választók delegáltjai politikai céljaik szolgálatában használják azokat? Itt kétségkívül az lett volna az ellenzék politikai célja, hogy a kormánypárti honatyák kénytelenek legyenek szembenézni a Fidesz jelöltjeként győztes főpolgármester döntésének következményeivel. Ez jogos és indokolt törekvés volt, amelyet L. Simon azért szabotált, mert nem mert állást foglalni arról, amiről pártjának elnöke is hallgat.

Mindenesetre jellemző, hogy még a Kossuth téri József Attila-szobor eltávolítását egyébként ellenző Szőcs Géza szerint is „meg kell adni az esélyt” Csurkáéknak a színházi bizonyításra. Hogy egy vitán felül szélsőjobboldali politikusnak, aki egy személyben a MIÉP elnöke és a Magyar Fórum főszerkesztője, ugyan miért „kell megadni” közpénzből bármit is, arra a kulturális államtitkárnak nincs válasza. Talán még nem ért rá konzultálni a miniszterelnökkel. Mindenesetre, a Népszabadságot névtelenül felhasználó fideszesek átlátták, bármilyen fegyelmezetten viszi el a balhét Tarlós, és beszéljenek mellé akármilyen farizeus módon a kormánypárti korifeusok, minden hiába: ebből a gyalázatos slamasztikából előbb-utóbb valamiképp együtt kell kimászniuk. Inkább előbb, mert sem a hazai, sem a nemzetközi tiltakozás nem fog abbamaradni. És ha csakugyan nem akarják (?) deklarálni a kultúrharcot – mert annak a világban vert visszhangja több kárt okozna, mint amennyi hasznot a belföldi radikálisok megnyerésétől remélhetnek –, akkor ideje abbahagyni ezt a sanda játékot.

Hiszen jól érzékelik: már nem Tarlós, hanem Orbán Viktor felettébb megtépázott presztízsét kell védeniük.

(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra XXIII. évfolyamának 46. lapszámában, melynek nyomtatott vagy digitális kiadását itt megrendelheti.)