Hetilap kereső

Bonifert Mária írása

Volt annak idején egy kiváló bűvészünk, úgy hívták, Rodolfo. Fantasztikus trükköket tudott. „Csak a kezemet nézzék, mert csalok!” – mondta mindig. Néztük, néztük, de nem jöttünk rá, hogyan csinálja...

Még nem tudni, mit fog csinálni Orbán Viktor új kormánya, de az már látszik, hogy a trükközésben utolérhetetlen. Mint a magyar népmese furfangos parasztembere, visz is valamit, meg nem is, ad is valamit, meg nem is. A magyar népmesekincs egyébként is tele van ilyesfajta góbéságokkal, lásd a cigányoknak varázsolt ködpalotát, nem kell ezekért dakotaországba menni. S ha már a ködpalotánál tartunk: a határainkon túli véreinknek ígért kettős állampolgárság tipikusan ilyen. Adok valamit, meg nem is. Szerencsére ők átlátnak a szitán, az okosabbja nem kér belőle. A felvidéki és az erdélyi magyarok már jelezték: lassan a testtel, nem kívánnak belpolitikai bonyodalmakat.

A Fidesz már első kormányzása idején s aztán ellenzékben is kiválóan értett a bűvészkedéshez. A nagy csinnadrattával hajóztatott korona, a millenniumi emlékünnepségek csak afféle ártatlan, gyorsan olvadó vattacukor volt az igazi nagy átverés, az alultervezett infláció mellett. Ez utóbbi egy nem is annyira zseniális, mint inkább pimasz trükkel jelentős (szétosztogatható) pluszbevételhez juttatta az államot, s úgy sarcolta meg az állam polgárait, hogy azok észre sem vették. Egy másik példa: a polgári körökkel, a Professzorok Batthyány Körével – már ellenzékben – sikerült azt a tévképzetet kelteni „a zemberekben”, hogy ők adják a Fidesz intellektuális bázisát, illetve agytrösztjét. Valójában a kutya sem volt rájuk kíváncsi, az ötleteikre sem. Nem is győzte aztán (jellemzően a Népszabadságban közölt) cikkekbe önteni elkeseredését szegény Solymosi Frigyes, a Professzorok Batthyányi Körének jobb sorsa érdemes elnöke. Nem nehéz megjósolni, hogy a most beharangozott népi konzultációk is hasonló sorsra jutnak majd, ha egyáltalán lesz belőlük valami. S egy friss példa: a nagy csinnadrattával beharangozott segítség a devizahiteleseknek (váltsuk át a devizahitelt forint alapúvá) máris leeresztett lufivá lottyadt. Kiderült, nem minden devizahitelesnek járna, s egy alaptól kellene kérvényezni, azt viszont senki sem tudja, honnan lesz majd pénz az alapba. Az átváltásért egyébként sem tülekednének a devizahitelesek, hiszen az erős forint miatt még így is sokkal jobban járnak.

Az „üssünk egy csapásra legalább két legyet, de lehetőleg többet!” módszer is rendkívül célravezető tud lenni. Az önkormányzati képviselők számának tervezett felére csökkentése legalább két jó kövér legyet üt agyon: kevesebb éhes szájat kell betömni, de ami ennél sokkal fontosabb: minden bizonnyal kiradírozza az önkormányzatokból az ellenzéket.

„Csináljunk olcsó kormányt!” Ki ne értene ezzel egyet? De attól, hogy csinálnak a kisebb minisztériumokból néhány óriásit, s átnevezik a minisztereket államtitkárnak, még semmi sem lesz olcsóbb. Sőt: a fél évig tartó átszervezés, (új) szereposztás, (új) irodák berendezése, (új) kompetenciák leosztása akkora zűrzavarral jár majd, hogy Orbán legyen a talpán, ha kiigazodik rajta. (Ki fog igazodni.) De azért izgalmas elképzelni egy zanzásított kormányülést a csúcsminiszterekkel, amikor Réthelyi Miklós Örkény-féle egypercesekben számol be az egészségügy, a köz- és felsőoktatás, a film-, a színház-, a kultúrpolitika, a szociálpolitika, valamint a tömeg- és versenysport aktuális gondjairól.

(A focit kivéve, ezt természetesen magának tartja meg a miniszterelnök, hiszen széles e világon ő ért hozzá a legjobban.)

Csak a kezét figyeljük! A szemfényvesztés eddig (szinte) mindig sikerült. Hátha most nem jön be neki.