Hetilap kereső

Róna_Péter írása

Megtisztelő meglepetésben részesített a 168 Óra, amikor július 16-i számában három jeles személyt a Vasárnapi Hírekben megjelent írásom értékelésére kért fel, még akkor is, ha az egyik – Ungváry Rudolf – azt maradéktalanul elutasítja, a másik kettő, Palócz Éva és Kiszelly Zoltán pedig csak részben ért egyet elemzésemmel.

Ungváry Rudolf – mint ahogy az néha előfordul nagy képességű írókkal – írni tud, de olvasni nem. Hiába keresem jelzőzápora mögött a tartalmat – szerinte írásom „bújtatott fideszes propaganda”, „a nacionalizmusra épít”, „retrográd”, „elzárkózó”, bűnbakkereső”, „agyrém” stb. stb. –, csak a szövegértelmezési gondokkal küszködő írót találom. Hacsak történelmietlen megállapítását, miszerint „az unió... feleslegesen, önmagára is veszélyes módon felvette a fejletlenebb államokat, így Magyarországot is”, nem nevezzük tartalomnak. Bevallom, arra, hogy kilépjünk az EU-ból, mint megoldásra, mint az általam képviselt „retrográdnak” minősített elméletre adott adekvát válaszra idáig nem gondoltam. De bármekkorára is halmozza Ungváry a jellemzéseket, nincs minőségi változás, a jellemzés nem válik elemzéssé. Mivel Ungváry az előbbire, én pedig az utóbbira szakosodtam, nincs mire válaszolnom.

Más a helyzet Palócz Éva, és megint más Kiszelly Zoltán észrevételeivel. Palócz Éva – a Reformszövetség és az általa hatalomra juttatott Bajnai–Oszkó-kormány elképzelésével teljes összhangban – sanyarú helyzetünket a „félresiklott fiskális adó- és járulékpolitikának” tulajdonítja, szöges ellentétben az általam képviselt szemponttal, amely szerint az említett kétségtelenül kedvezőtlen tényezők nem okozói, hanem következményei voltak a külföldi tőkére alapozott gazdaságpolitikának, amely nem a felzárkózást, hanem a duális gazdaság kialakulását eredményezte. A kérdéssel számos írásomban foglalkoztam, legutóbb talán a Corvinus Egyetem gondozásában kiadott Magyarország politikai évkönyve 2008-ról című kötetben, ahol a gyarmatosodási folyamat részletes elemzése is megtalálható. A gyarmatosodás tényét Palócz vitatja, de itt azt talán elég alátámasztani a bankok lakossággal szemben tanúsított viselkedésével, a kartellárak kialakulásával kivétel nélkül minden olyan ágazatban, amelyben a külföldi tőke többségbe került, a cserearányok ijesztő romlásával vagy a honi ipar és mezőgazdaság termelésében egyre csökkenő hozzáadott értékkel. Tisztelem Palócz Éva őszinte meggyőződését, hogy a Bajnai-csomag – amelynek ő elismert szellemi megalkotója – kivezeti az országot jelenlegi állapotából, és remélem, de nem hiszem, hogy igaza lesz. Hamarosan meglátjuk.

Kiszelly Zoltán – hozzám hasonlóan – tart a kétsebességes Európa kialakulásától, és az előbbiektől eltérően nem vitatja az arra utaló jeleket. Másképp elemzi a Jobbik feltörését, mint én, de azt hiszem, ez mindkettőnk szempontjából részletkérdés. A lényeg az, hogy a Baltikumtól Bulgáriáig az európai integrációs projekt romokban hever. Az egy évvel ezelőtt még pezsgővel ünnepelt balti országok 14-18 százalékos gazdasági visszaesésben vannak, és a Palócz Éva által követendő példának tartott Szlovákiának is 11,4 százalékos GDP-zsugorodással kell szembenéznie 2009-ben. Bulgária a korrupció és a szervezett bűnözés mocsarában fuldoklik, viszont a sokak által megvetett, nacionalista hajlammal is megbélyegzett Lengyelországban nincs és nem is lesz recesszió, és az euroszkeptikus Václav Klaus Csehországa mindössze 3,4 százalékos GDP-csökkenést tapasztal.

Lengyelország esetleges kivételével a térség minden országának fellendülése kizárólag a nyugat-európai konjunktúrától függ, azaz a belföldi gazdaság már sehol sem képez növekedési tényezőt. Ha a magyar gazdaság a kormány és Palócz Éva várakozásának megfelelően növekedésnek indul, a növekedés csak a duális gazdaság egyik részében, a multiknál és a hozzájuk kötődő beszállítóknál fog jelentkezni. A Kuznets–Williamson-olló tovább nyílik, a gazdaság és a társadalom kettészakadása csak fokozódik, a költségvetés egyensúlya ismét borul, és jön a következő megszorító csomag.

Palócz Évának persze igaza van: sokat és nagyokat hibáztunk. De a felzárkózás feltételeit nem mi, hanem az EU fogalmazta meg, gazdaságpolitikánk legfőbb irányadója a mai napig a Nyugat igényeihez való engedelmes alkalmazkodás, a külföldi befektetők „bizalmának” elnyerése. Ha kiderül – mint ahogy kiderülni látszik –, hogy ez a feltételrendszer és viselkedési forma a térséget csak zsákutcába viszi, a társadalmi és politikai következmények mind az EU-ra, mind pedig ránk nézve tragikusak lehetnek.