Hetilap kereső

Mátyás Győző írása

Én nem is értem a média- és szórakoztatóipar nagy macherjait. Az ő területükön alapkövetelmény, hogy mindig valami új szenzációval rukkoljanak elő, leleményességükből viszont többnyire csak arra futja, hogy kétszáznyolcvanegyedszer is újradukkózzák a Megaizé típusú produkciókat, vagy arra, hogy az egykori valóságshowk mintájára újabb utánzatot erőlködjenek a képernyőre. Miközben az élet naponta kínálja az izgalmas, érdekfeszítő történéseket, az igazi „rijelitit”.

Úgyszólván „tombol a valóság”, amiért megveszne a közönség, ha médialátványosságként tálalnák neki. Amiből egy egész brandet fel lehetne építeni. Végtére is nem telik el nap, hogy ne vinnének el bilincsben vállalatvezetőket, és érik nagyon a helyzet, hogy a politikusok is kövessék őket.

Hát hiszen, micsoda témát dob itt fel az élet, csak rá kell mozdulni a kamerával, és mutatni házkutatást, bizonyítékgereblyézést, gyanúsított-begyűjtést – természetesen feltunnigolva a szokásos émelyítően ostoba kertévés stúdiócirkusszal. Ideges rángású steadycam kísérhetné például a frissen letartóztatott delikvens útját a rácsok mögé, miközben valamelyik ismert médialiba műextázist mímelve búghatná a mikrofonba, hogy „pedig B. L. nemrég még a HR-esek üstököseként hasította az üzleti világ égboltjának csóváját”.

És mint jeleztem, ki lehetne aknázni a témában rejlő szinergikus lehetőségeket, például többszintű nyereményjátékot lehetne ráfűzni „az állami léhűtők tündöklése és bukása” c. showra. Az egyszerű változatban be lehetne indítani a „na, ma kit fognak bekaszlizni” nevű tippjátékot. Aztán ennek kicsit bonyolultabb változatában meg kellene becsülni, mondjuk egy BKV-s botrány vertikális kiterjedését mindkét irányban. Tehát, egyfelől azt, hogy meddig takarítják ki a vállalatot a hatóságok? Vajon marad-e szabadlábon legalább egy osztályvezető, aki teszem azt képes koordinálni egy középtávú tervet, vagy csak a busz– és villamosvezetők járkálnak majd csíkos formaruha nélkül.

A másik irányt tekintve pedig azt lehetne kitalálni, hogy a politikát milyen pozícióig fogja maga alá temetni a skandalum: főpolgármester-helyettesig vagy még tovább. És persze volna a kvízjátéknak egy horizontális kiterjedést célzó kérdése is: vajon melyik lesz a következő állami vállalat, ahol a vezetőségi ülés helyszínét át kell helyezni valamelyik büntetés végrehajtási intézménybe: MÁV? MVM?

És tudnék még ötleteket adni. Továbbá nagyon jókat röhögnék az egész ügyön, ha nem lenne minden tekintetben szörnyű.
Ha csak azt veszem, hogy ebben az ítéletidőben megvan a reális veszélye annak, hogy a BKV gépjárműparkja végleg szétrohad, és ezt összevetem azzal az összeggel, amit a sajtóhírek szerint elbugáztak a cégtől, hát elég egyértelmű összefüggéseket lehet felállítani. Ráadásul a valóságosan ellopott összeg vélhetőleg a sokszorosa annak, mint amiről tudomásunk van. És nyilvánvalóan ez a helyzet az egész állami szférában, és nem csak most. Hiszen ez a gigazabrálás megy húsz éve.

És ebből a szempontból én nem sok különbséget látok a két tábor között. A most hatalmon lévők minden tekintetben megérdemlik a szégyenteljes bukást, mert ők valóban spiritualizálták a határokat. Vagyis határtalanul pofátlanok voltak a lopásban.

De azért megvan annak a bukéja, hogy azok fogják elszámoltatni őket, akik anno még csak el sem aprózták ennyire az ügyeket, hanem úgyszólván az egész államkasszát pakolták Ezüsthajóra és vitorláztak el vele a Kaya Ibrahim nevű kikötőbe.

Az lenne érdekes, ha egyszer hozzáértők megbecsülnék – vannak erre elég jó módszerek –, hogy a Magyarország nevű organizmuson két évtizede élősködő politikai-gazdasági parazita réteg mekkora kárt okozhatott eddig. Amiből következtethetünk arra is, hogy hol tartanánk, ha nem ennyire korrupt, silány minőségű politikai-gazdasági osztály telepedett volna rá az országra.

De ezen kár morfondírozni, mert úgyszólván minden törvényszerűen alakult úgy, ahogy. Nálunk ugyanis a lopás-gagyizás-mutyizás strukturálisan van beleépülve a társadalom működési mechanizmusába – így a helyzet a jövőre vonatkozóan is eléggé reménytelennek látszik.

Nézd komédiának, tanácsolta a nagy klasszikus. Mai viszonyokra lefordítva: élvezd szórakoztató- és médiaipari cirkuszként. Aminek adekvát műfaja a börtön-reality.