2010. március 16. kedd - Henrietta. Holnapi névnap: Gertrúd, Patrik
Vasárnap, 2010. február 7. 09:50 Utolsó frissítés: 09:50
Mátyás Győző írása

ABCÚG

Való világ

Mátyás Győző jegyzete

Én nem is értem a média- és szórakoztatóipar nagy macherjait. Az ő területükön alapkövetelmény, hogy mindig valami új szenzációval rukkoljanak elő, leleményességükből viszont többnyire csak arra futja, hogy kétszáznyolcvanegyedszer is újradukkózzák a Megaizé típusú produkciókat, vagy arra, hogy az egykori valóságshowk mintájára újabb utánzatot erőlködjenek a képernyőre. Miközben az élet naponta kínálja az izgalmas, érdekfeszítő történéseket, az igazi „rijelitit”.
Úgyszólván „tombol a valóság”, amiért megveszne a közönség, ha médialátványosságként tálalnák neki. Amiből egy egész brandet fel lehetne építeni. Végtére is nem telik el nap, hogy ne vinnének el bilincsben vállalatvezetőket, és érik nagyon a helyzet, hogy a politikusok is kövessék őket.

Hát hiszen, micsoda témát dob itt fel az élet, csak rá kell mozdulni a kamerával, és mutatni házkutatást, bizonyítékgereblyézést, gyanúsított-begyűjtést – természetesen feltunnigolva a szokásos émelyítően ostoba kertévés stúdiócirkusszal. Ideges rángású steadycam kísérhetné például a frissen letartóztatott delikvens útját a rácsok mögé, miközben valamelyik ismert médialiba műextázist mímelve búghatná a mikrofonba, hogy „pedig B. L. nemrég még a HR-esek üstököseként hasította az üzleti világ égboltjának csóváját”.

És mint jeleztem, ki lehetne aknázni a témában rejlő szinergikus lehetőségeket, például többszintű nyereményjátékot lehetne ráfűzni „az állami léhűtők tündöklése és bukása” c. showra. Az egyszerű változatban be lehetne indítani a „na, ma kit fognak bekaszlizni” nevű tippjátékot. Aztán ennek kicsit bonyolultabb változatában meg kellene becsülni, mondjuk egy BKV-s botrány vertikális kiterjedését mindkét irányban. Tehát, egyfelől azt, hogy meddig takarítják ki a vállalatot a hatóságok? Vajon marad-e szabadlábon legalább egy osztályvezető, aki teszem azt képes koordinálni egy középtávú tervet, vagy csak a busz– és villamosvezetők járkálnak majd csíkos formaruha nélkül.

A másik irányt tekintve pedig azt lehetne kitalálni, hogy a politikát milyen pozícióig fogja maga alá temetni a skandalum: főpolgármester-helyettesig vagy még tovább. És persze volna a kvízjátéknak egy horizontális kiterjedést célzó kérdése is: vajon melyik lesz a következő állami vállalat, ahol a vezetőségi ülés helyszínét át kell helyezni valamelyik büntetés végrehajtási intézménybe: MÁV? MVM?

És tudnék még ötleteket adni. Továbbá nagyon jókat röhögnék az egész ügyön, ha nem lenne minden tekintetben szörnyű.
Ha csak azt veszem, hogy ebben az ítéletidőben megvan a reális veszélye annak, hogy a BKV gépjárműparkja végleg szétrohad, és ezt összevetem azzal az összeggel, amit a sajtóhírek szerint elbugáztak a cégtől, hát elég egyértelmű összefüggéseket lehet felállítani. Ráadásul a valóságosan ellopott összeg vélhetőleg a sokszorosa annak, mint amiről tudomásunk van. És nyilvánvalóan ez a helyzet az egész állami szférában, és nem csak most. Hiszen ez a gigazabrálás megy húsz éve.

És ebből a szempontból én nem sok különbséget látok a két tábor között. A most hatalmon lévők minden tekintetben megérdemlik a szégyenteljes bukást, mert ők valóban spiritualizálták a határokat. Vagyis határtalanul pofátlanok voltak a lopásban.

De azért megvan annak a bukéja, hogy azok fogják elszámoltatni őket, akik anno még csak el sem aprózták ennyire az ügyeket, hanem úgyszólván az egész államkasszát pakolták Ezüsthajóra és vitorláztak el vele a Kaya Ibrahim nevű kikötőbe.

Az lenne érdekes, ha egyszer hozzáértők megbecsülnék – vannak erre elég jó módszerek –, hogy a Magyarország nevű organizmuson két évtizede élősködő politikai-gazdasági parazita réteg mekkora kárt okozhatott eddig. Amiből következtethetünk arra is, hogy hol tartanánk, ha nem ennyire korrupt, silány minőségű politikai-gazdasági osztály telepedett volna rá az országra.

De ezen kár morfondírozni, mert úgyszólván minden törvényszerűen alakult úgy, ahogy. Nálunk ugyanis a lopás-gagyizás-mutyizás strukturálisan van beleépülve a társadalom működési mechanizmusába – így a helyzet a jövőre vonatkozóan is eléggé reménytelennek látszik.

Nézd komédiának, tanácsolta a nagy klasszikus. Mai viszonyokra lefordítva: élvezd szórakoztató- és médiaipari cirkuszként. Aminek adekvát műfaja a börtön-reality.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

Irogattyú
2010-02-09 11:07:36   #13

Na, 2/3 után megnézném azt a következő választást! Mit is?

astory
2010-02-08 11:17:34   #12

Ne haragudjon meg rám Tisztelt szutor, de Ön valóban ilyen naív?

értelmiség2008
2010-02-08 09:04:37   #11

Én azt gondolom hogy az intézményes Fidesz rablás nem állja meg a helyét. Az akkori média hatására sokan újra a baloldalra szavaztunk.Rosszul tettük.Riasztott minket az orbáni vezetők vélt pökhendisége, pedig nem volt más az önbizalomnál csak a sajtó rózsaszín szemüvegével láttunk. Minden hatalom közelében lehetnek gyenge erkölcsű emberek,de a mostani klérus vezető rétege tele van olyan emberrel akik az államot úgy tekintették mint saját tulajdont és úgy is bántak vele. Az "igazság beszédet" pedig nem zárt Rt igazgatósági tagoknak hanem nyilvánosságnak szánják. Jellemző a mahinatív eszközeikre ez a kiszivárogtatom a háta mögött, szemébe istenítem. A BKV,MÁV ügyek egyre nagyobb hullámot vetnek, a választó polgár társaim nem hülyék. Én nem félek a kétharmadtól( ahogy Kéri lászló sem), ha nem tetszik a következő választásnál majd változtatok.

szutor
2010-02-08 07:28:01   #10

Magam is elítélem az MSZP hanyagságát, hogy nem ellenőrízte az állami cégeknél kényes beosztásban lévő kádereit. De ezek mégis a különböző pénzéhes, és szerintem hülyén gazdagodási vágytól elvakult emberek elkülönült tettei, míg 98-2002 között a vezér előljárásával pártszerű volt a lopás, és amikor felemlítette bárki is, a pofánkba röhögtek. Most viszont az MSZP támogatja az ügyek tisztázását, sehol nem látszik, hogy el szeretnék tusolni, mint annakidején orbánék. Mátyás úr, azért lehetne igazságosabb! Ha legközelebb a saját munkahelyén egy pénztáros el fog sikkasztani párszázezer forintot, nem fogom azt mondani, hogy az egész cég, köztük Mátyás Győző is lop. (persze a vizvezetékszerelőtől feltehetően nem kér számlát, nehogy az áfát meg kelljen fizetnie/.

kocsobur
2010-02-08 07:02:56   #9

Ha már "kajaibrahimoztuk".
Amúgy az ügylet banális.
Néhány kiüresitett kft.-t (mert ügyfél adósokról nem tudni- ellentétben pl. a Hajdú Bét felszámolásáról, ahol 8 milliárd hiányzik, köztük a tenyésztők pénze), egy bizonyos
Schlecht Csaba 14-16 évvel ezelött ismeretlen vevőknek.

Na és?
Ilyen ügyleteket naponta hirdetnek, cégek szakosodtak ilyen adásvételekre, sőt az MSZP is élenjáró volt ilyen ügyletekben, csak az ő "vevőit" másképp hívták és az ö nevüket -valamiért- nem fújja a ballib másfél évtizede..:P

Emlékeztetőül:
2000.04.07
"Fantomcéggé vált az MSZP korábbi számítástechnikai vállalkozása, a Kime-Net Kft. – . A társaságnál több tízmilliós tartozás jelentkezett, nem sokkal azután, hogy Hatzigiannisz Hrisztosz görög állampolgár öt éve egyetlen forintért megvásárolta, majd székhelyét egy harmadik kerületi általános iskolába helyezte át. A közelmúltban elrendelték a kft. felszámolását, mert a cégbíróság számára egyértelművé vált, hogy a görög cégtulajdonos nem érhető el, és kötelezettségeit nem teljesítette.A Magyar Szocialista Párt százszázalékos tulajdonában lévő Kime-Net Kft. alapító okiratát 1990. június 2-án írta alá Máté László, a párt korábbi pénztárnoka. A cég székhelyét az MSZP Köztársaság téri székházába jegyezték be. Ügyvezetőnek a párt bizalmi emberét, Váczi Pétert választották, aki a rendszerváltozást követő cégalapítási láz idején több MSZP közeli vállalkozásban is tisztséget vállalt."

De még a legutóbbi HVG-ben(!.76 o.) is szerepel egy ilyen ügylet , hogy "Fantomcégnek tartja a bíróság a 2003-ban Pan -Am Kft néven MSZP-közeli médiavállakozásként alakult,2004 óta Régió-Média Kft. néven futó társaságot, és felhívta a tulajdonost, a szabadkai (!)Dragan Marjanovicsot hogy állitsa helyre a törvényes működést"
( a többi részletet elolvasásra ajánlom)
------

Szeretné megkeresni a ballib sajtó Hatzigiannisz Hrisztosz görög állampolgárt, aki egy forintért vett MSZP-s céget?:P
Vagy Dragan Marjanovics szerb állampolgárt?:P
Ugye hogy nem szeretné...Pedig....


Az MSZP most is, a múltban is kihasznált minden , nevezzük "alkalomnak", lehetőségnek...A 2002-es most felszámolt 100 naposokat, a 2004-es puccsot,a 2006-os hazudozást( lásd öszödi BEISMERÉST), a határokon túli magyarok elleni háborút, az azóta tartó agóniát és a mostani "legitim" meghosszabítást, bármi áron.
És mi lett ezekre az eredménye? A baloldal lengyel mintára hosszú időre szétverte magát...az ország meg romokban.

Ha azt mondod, számonkérés, azt mondják kelleriáda.
Ha azt mondod, közszolgálati médiumok, azt mondják nézd meg őket most.
Ha azt mondod közpénz, azt mondják...kormányzati negyed, BKV,MTV,MÁV.
Ha azt mondod (valaha) Vona Gábor, Morvai Krisztina, Hegedüs Lóránt, azt mondják majd "szakértői kormány Ficsorral , Szekeressel , Kiss Péterrel..
Ha azt mondod vizsgálóbizottság, azt mondják majd , játszuk le Tóth Károly és Wiener elvtárs módjára, vagy Gyurcsány és Veres meg sem jelenik..
Ha azt mondod, APEH,KSH,PSZÁF lerohanása..azt mondják Szikora János/MSZP,Mellár Tamás és Vnukovich Gabriella és lex Szász..
Ha azt mondod Jobbik mint ellenzék, azt mondják nézd meg az SZDSZ-t 20o8 óta.

És ez baj. Hajaj de mekkora.Hát ide vezettek az MSZP "győzelmei".

Az un. baloldal minden erkölcsi jogát elvesztette, hogy BÁRMIT is kifogásolhasson a következő évtizedben.Semmi olyat nem tud majd számonkérni, amit elötte ö maga szemrebbenés nélkül ne hajtott volna végre.

A jobboldalnak semmi mást nem kell tennie, ha akarja, mint ugyanazt felmutatva megtennie amit az mszp/szdsz az elmúlt hét-nyolc évben..
Megérte ez a végeremény a balliberálisok eddigi "győzelmeit"?
Megérte a gyurcsanizmust segíteni és védeni?("igazságbeszéd", oh)?

kocsobur
2010-02-08 06:53:36   #8

"úgyszólván az egész államkasszát pakolták Ezüsthajóra és vitorláztak el vele a Kaya Ibrahim nevű kikötőbe. "

Csak ezek a balliberális túlzások ne lennének..:)

A BKV-t és tsait szétrohasztó, országot tönkretevő 8 (20 Demszkigrád)
évig uraló ballib maffiát egyenjogusítani a "kaja ibrahim" nevü piti ügyletekkel( amiből az MSZP táján is volt bőven, de még ma is van, szóval hogy egy pár kiüresitett kft-t egy Schlecht Csaba nevü eladott imeretleneknek és fantomizálták)...

na ez teszi tönkre az egészet.

nagynepappe
2010-02-07 17:46:17   #7

Jönnek az új éhesek.

Tarkabarka kistehén
2010-02-07 12:49:52   #6

Erről van szó, sivatagihal! A ballib bagázs még akkor sem képes visszafogni magát, ha éppen egy világválság kellős közepén fuldoklik az ország!
Nekik nem elég a "tized", ők az egészet akarják! Most ráfaragnak, remélem.... hihihi

sivatagihal
2010-02-07 12:33:08   #5

DONJ
Örülök, hogy találkozott a gondolatunk, az baj, hogy a választások után, a macska marad, és csak a szalag fog változni a nyakában:-) Mindegyik sáros, egyik sem "szűz" már:-), de lehet elegánsan, és bután ugyan azt a dolgot csinálni. Nos, tőlünk nyugatabbra is dívik mind az a dolog amit, itt nálunk a politikusok között, csak nem mohón, hanem szépen figyelve a részletekre. Ha még is buknak, lemondanak, félre állnak, (nem hangoztatnak mindenféle szenvedélyes igazság beszédet) Nem mindent lopnak el, csak egy bizonyos részét. érvényesül az élni és élni hagyni, de nálunk van egy réteg, aki bármit lenyúl, mert úgy gondolja, neki az jár, és ezektől kellene megszabadulni, de húsz év is kevés volt. Olyanok mint a verebek, csivitelnek a nagy fán, a csősz odadörrent, szétrebbennek, majd lassan vissza pofátlankodnak, igaz, lehet nem arra az ágra ahonnan elrebbentek, de ismét ott csipognak.

DONJ
2010-02-07 12:20:04   #4

Arról is illik szólni, ha valami pozitívet találok a fórumon.
Tisztelt "sivatagihal"
Általában kevés dologban értünk egyet, most büszkén vallom, végre ebben, igen. Még meg is toldanám. Azt hiszi valaki, hogy a magukat még ártatlannak vallók, nem kerülnének ugyanebbe a helyzetbe, dehogynem. A környezet mérgező hatása ugyanis, nem szűnik meg. Egy csúnya hasonlattal élve (elnézést is kérve) minden prostituált, volt egyszer, valamikor még szűz. A körülmények is kellettek hozzá, hogy ne tisztes családanyaként éljék életüket. Nálunk sajnos „sok az eszkimó és kevés a fóka” ezért mindenki (beleértve minket is) ott ügyeskedik, a vadászatban, ahol tud. A határ a kérdés. Persze nem, ahogy Rákosi elvtárs mondta: " Határ a csillagos ég"

öreg42
2010-02-07 11:15:11   #3

Vessük össze a cikk mondanivalóját a valószínű gyöztes választási szlogenjeivel:
"új irány" - ennél a cégnél már mindent kiloptak, irány a..........(biztos megtalálják a jó helyet)
"remény" - talán ezek kevesebbet fognak lopni.
"siker" - megtaláltuk!!!

sivatagihal
2010-02-07 11:01:10   #2

Kedves Mátyás Győző!
Le vagyok nyűgözve e cikk miatt:-) tárgyilagos, nem részre hajló, mind a két oldalt objektíven megmutatja.

laszlo01
2010-02-07 10:16:58   #1

Egyre inkább úgy érzem, hogy ha ezeket a "politikusokat", és csatlósaikat egy csodálatos üdülőszigetre telepítettük volna, ahol minden földi jót állampénzen kapnak, az is sokkal kisebb közpénzkidobást jelentene, mint a jelenlegi helyzet.

1

 

168 óra

Lapajánló

2010. március 11.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

A konok Köztársasági Elnök

Li Taj-po - 2010.03.16 01:33

Best of Communism !

Csikar - 2010.03.16 01:05

VÁLASZTÁS — 2010

dontworrybehappy - 2010.03.16 00:14

Miért jó a Fidesz kétharmada...

Csikar - 2010.03.15 23:25

SZDSZ

Skubi - 2010.03.15 22:59

Kulturális egypártrendszert akar bevezetni Orbán

oregbeatsuhanc - 2010.03.15 22:58

ORBÁN A MAGYARSÁG MEGOSZTÓJA

morzs - 2010.03.15 22:33

Hmmm....

kopertakop - 2010.03.15 22:32
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink