Nagyobb kárt okoztak az országnak, mint a tatárjárás...
Válságteremtők
Az új magyar kormány két nap alatt rombolta le a saját hitelét. Múlt csütörtökön Kósa Lajos kezdte meg az ámokfutást, amikor bejelentette, hogy az ország csőd előtt áll, bármikor a görögök sorsára juthatunk, és két éven át rendkívüli gazdasági intézkedésekre lesz szükség. A Fidesz ügyvezető elnökének szavai nyomán zuhanni kezdett a forint, majd délutánra, mire Varga Mihály, a miniszterelnökség vezetője megerősítette, hogy vészhelyzetben vagyunk, a mexikói valutától az osztrák államkötvényeken át egészen a lengyel zlotyig a világ jószerével valamennyi pénzeszköze és piaca komolyan megszenvedte a regnáló magyar politika – egyébként mindenütt értetlenül fogadott – kríziskommunikációját.
Másnap, azaz pénteken a miniszterelnök személyes szóvivője, mintha mi sem történt volna körülöttünk, élénken helyeselte a Kósa és Varga urak korábbi megfogalmazásait, mondván, a helyzet bizony megfelel az ő értékelésüknek. Ezzel az érzékeny megszólalással, ha lehet, tovább rontotta a nemzetközi visszhangot: neves közgazdászok, majd politikai tisztségviselők tartották szükségesnek, hogy minden tapintatot félretéve megfékezzék az elszabadult magyar hajóágyúkat. Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, aki épp a G2O országainak találkozóján vett részt, azonmód nyilatkozatban szögezte le, hogy miután „megkezdődött a magyar gazdaság talpraállása”, semmi ok az előző kormány teljesítményének kétségbevonására. Elena Salgado spanyol pénzügyminiszter pedig felvetette, hogy az unió és a valutaalap közös bizottságának kellene hitelesítenie a magyar helyzetet. Ugyanakkor a nagy elemzőközpontok is sorra kifejezték szakmai aggodalmaikat a tények kormányzati elferdítése miatt, mert annak egyetlen propagandisztikus indokát látták: nevezetesen azt, hogy Orbánék növelni akarják a költségvetés hiányát.
Mindezen állásfoglalások, valamint annak hatására, hogy a forint árfolyamának egyéves mélypontra kerülése mellett meggyengült az euró is a dollárral szemben, a hitelfelvétel költségei pedig 2008 óta a legnagyobbak lettek, péntekről szombatra a magyar kormány illetékesei meglehetősen komoly informális figyelmeztetéseket kaptak külföldről, és be kellett látniuk: vége a játéknak. Mindenki azt várja tőlük, hogy azonnal vessenek véget a károkozásnak, és korrigálják kétnapos esztelen kampányukat. Varga Mihályra hárult a kevéssé hálás feladat. Neki kellett sietve elhatárolódni mind a saját, mind a kollégái „túlzásaitól”, mi több, kimondani azt, aminek hónapok óta épp az ellenkezőjét állította: vagyis, hogy a Bajnai-féle 3,8 százalékos hiánycél igenis tartható.
Ezenközben a kormány hétvégén is bőszen ülésezett, tekintve, hogy három nap leforgása alatt óhajtotta meghatározni a helyzet diktálta – úgymond – halaszthatatlan gazdasági lépéseket. Ám a csütörtöktől szombatig lezajlott drámai fejlemények minden bizonnyal erősen módosították a korábban elgondolt döntéseket, hiszen világos lett, hogy a tervezett katasztrófa-forgatókönyv nem követhető. Nincs kétféle nyilvánosság; nem lehet kizárólag belpolitikai használatra beszélni, azt remélve, hogy a külföld vagy nem hallja meg, vagy egyszerűen a magyar közvéleménynek szánt blöffként fogja fel a kormány embereinek szövegelését. Bármily hihetetlen, de a Fidesz még mindig nem érti, hogy csakugyan globalizált világban élünk, s kivált a fiskális politika már soha többé nem lesz csupán belpolitika. Ezen a téren minden kimondott szónak valóságteremtő ereje van, mert kormányzati tényezőktől még normális körülmények között is felelős kommunikációt várnak el a piacok, hát még világválság idején.
A Fidesz azt sem gondolta végig, hogy mivel már ellenzékben sem élvezte a nemzetközi pénzügyi szervezetek bizalmát – hiszen jó ideje látható volt, milyen igyekezettel vágja a fát a Bajnai-kormány intézkedései alatt –, kormányra kerülése után is gyanakvóan figyelik majd első lépéseit. Amit most művelt, azzal tehát a piacok legrosszabb sejtéseit igazolta vissza – és nagy kérdés, egyáltalán képes-e felfogni, hogy ez a belpolitikai manipuláció ezúttal milyen mértékű nemzetközi bizalomvesztéshez vezetett. A világsajtó mindenesetre megsemmisítően reagált. A Financial Times Kontárok Magyarországon címmel minősíti a jobboldali kormány akcióját, és úgy fogalmaz, hogy a „csökönyös ostobaság” következtében „milliárdok úsztak el a globális pénzügyi piacokon”. De hasonlóképp írnak Amerikától Oroszországig mindenütt; az Orbán-kormány hiába retirál Matolcsy György szájával is, aki hétfő reggel már afelől igyekezett megnyugtatni a CNBC nézőit, hogy nemcsak hiánynövelés és megszorítás, de gazdaságélénkítő csomag sem lesz. A Nagy Manőver tehát teljes kudarcba fulladt, és hirtelen semmi sem igaz mindabból, amiről kormányváltás előtt és után szónokoltak.
A nemzetközi politika köreiben – és persze az itthoni közvéleményben is – óhatatlanul vetődik fel a kérdés: kik kormányozzák ezt az országot? Milyen hozzáértéssel, világlátással és felelősséggel? Hogyan lehetséges, hogy két héttel a hatalomátvétel után máris összehoztak egy olyan világbotrányt, amely a mértékadó elemzőkben alapvető kételyeket támaszt a kormányzati kompetencia iránt?
Mert – ha Kósa Lajos szellemében és stílusában akarnánk fogalmazni – ezek a politikusok két nap alatt nagyobb kárt okoztak az országnak, mint a tatárjárás.
HozzászólásokÖsszesen: 30 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ez aztán a nemzeti gondolkodás. Így lejáratni Magyarországot nemzetközileg. És persze a nemzetre rárontó, hazaáruló Bajnai, akinek sikeres válságkezelése következtében számtalan neves nemzetközi pénzügyi folyóirat cikkezett arról, tartja Magyarország a 3,8%-os hiánycélt. Valóban nemzetellenes kormány volt. A Fidesz pedig húúú de nagy magyar.....
Kezdeném a reformellenes hangulattal, mellyel a Fidesz önmaga alatt vágta a fát. Ugyanis a cél az abszolút alternatíva, ha úgy tetszik az MSZP-SZDSZ abszolút ellentettje(mely pozícióba jelenleg a Jobbik helyezkedett, ha úgy tetszik: a szélsőségesen liberális, demokrata abszolút ellentettje a szélsőségesen ókonzervatív, soviniszta, autokrata), a reformok túlzott tömkelegének ellentettje pedig az abszolút reformellenesség volt. Azonban az Unió és az IMF már többször kifejezte a béli aggályait, hogy nem tolerálja a szigorú költségvetési politika föllazítását, sőt a legnagyobb jobbközép párttól(és legnagyobb társadalmi támogatással bíró) a szigorú költségvetési politika( gazdasági reform- kontra: Fidesz reformellenessége) létjogosultságának megkérdőjelezését sem. Most pedig nemzetközi aggályokat váltott ki az abszolút többséget élvező, alkotmánymódosítással kacérkodó, autokrata Fidesz két vezető politikusa.
T aksíz!
A kutya ott van eltemetve, hogy ezt azok a szent fideszesek, akiket most is mint mindig annyira védenek ezt a választások előtt is tudták, csak éppen nem tudatták az isten adta néppel.Ellenben mit hangoztattak
mindig?Adjatok! Adjatok!Mi nem szüntetnénk meg, mi nem törölnénk el!Magasabb bért adnánk!Kinyitjuk, megnyitjuk, újra indítjuk. Csak hogy ehhez pénz kell!Csak egy pár dolog..Miért kell nekünk olyan vasútvonal, amin alig utaznak?Oda mért nem jó a busz?Miért kell olyan posta, ahova egy nap jó ha öten mennek be, ezt ellátta még talán jobban is a mozgó posta.Ezek kemény forintok ám.Miért kell a XXI.században olyan iskola, ahol egy tanító tanít 1-4ig, mint a XVIII. században.Na ez látszat politika!
Szóval mindenért Kósa a hibás. Bajnai nagyon jól menedzselte a válságot, de már senkinek sem jut eszébe, hogy milyen áron. Arról is mindenki elfelejtkezett, hogy 2008-ban a Gyurcsány, Veres, Bajnai trió vett fel az IMF-től, és az EU-tól 20 milliárd Eurós hitelt. A hitel felvétel feltételeit teljesítette Bajnai, és kénytelen lesz teljesíteni Orbán és csapata is. Aki hallgatta kedden a Parlamentben Orbán beszédét, az emlékezhet arra is, hogy elmondta, hogy évente 6.000.- milliárd forintot kellene adóság törlesztésre fordítanunk, de mivel nincs az országnak pénze, évről- évre meg kell újítani a hiteleket. Azokon a bizonyos banki elemzőkön múlik, hogy kit hová sorolnak be, hogy milyen kamatra kapunk hitelt. Ha másra nem arra mindenesetre jó volt Kósa szövege, hogy megértse a kormány, hogy jobb ha hallgatnak a bajokról, haptákba vágják magukat az IMF és az EU korifeusai előtt, és végre hajtják amit Ők parancsolnak. Lehet, hogy nem lett volna jó kimaradni az EU-ból, de, hogy bent lenni sem jó az biztos.
Szorítunk tisztelt kormányunknak és lám föl is állt a f@rkunk!
T.duralex!
A mostani Fidesz jelentés szerint lesz minimálbér emelés.Állításuk szerint.Tegnap még nem volt, de eszükbe jutott a beton, s most gyorsan változtattak.Mivel is bírálták ők a szocialistákat?Kapkodnak, azt sem tudják mit csinálnak.HAHA!!Reggel mondta az államtitkár ezzel a gazdasági valamivel kapcsolatban, hogy koncepció, hát az még nincs.Röhej, akkor most van program, vagy nincs program?
Hát ez nagyon jó......
le kéne már koccolni....
igen, le kellene.
De hogyan?
amikor a parlamentben IS minden kormánypárti felszólaló azzal indit, hogy
elszámoltatás, csontvázak garmada van raktáron minden szekrényben....az is meg érne egy misét, hogy mind ezek csontváz vizsgálatára kit is jelölt ki a min. elnök ur.....
Azt hiszem annál nagyobb szégyen nem érhet egyetlen kormányt sem,
mint hogy az országa népének figyelmét külföldröl hivják fel, hogy nem igaz az amit a 2/3-os friss megválasztott kormány állít......
azt a cinikus reagálását a min. elnök urnak, amit a parlamrentben, mind erre adott, azt inkább nem minösitem...
Felejtsük el....OK azt hiszem minden ép eszü ember erre törekszik, rendben uj lap....várjuk meg mi történik.
Mi történt eddig?
Le vagyunk járatva a világ elött....
Orrol ránk minden szomszédos ország...és egy igéreten kivül semmi mást nem kaptak az ottani magyarok, viszont kénytelenek türni az esetleges packázást, saját szülö földjükön....
8 évig hallhattuk, hogy rosz irányba mennek a dolgok, és Gyurcsány, Bajnai, és ujabban Oszkó a hibás, ök tehetnek mindenröl...
most ki derült, hogy az uj miniszter elnök is KÉNYTELEN a világválságra hivatkozni, mert nem vagyunk függetlenek a világ folyásátöl.....
nem is voltunk soha! és nem is tudunk SAJNOS sosem lenni...
29 es irány elv....le bontva a szegényeken hizlalódik ijra a felsö 10 %....
szociális hálóról szó sincs....az árvizi károk helyre állátására honnan lesz pénz.....
Mi lesz az oktatással, ott nem lehet 10 évet várni....
egészség ügy, egy szó sem....stb.......
Férc munka a javából......
Adó csökkentés.....kiknek kedvez?
Javaslom a Tisztelt képviselöink évente történő kötelező
elmeorvosi vizsgálatát.
Judy 55, 2010-06-10 17:17:49, #21
Ön tévedésben él. A minimálbért senki sem akarja felemelni, csak megadóztatni, amihez a magyar lakosság lelkesen tapsikol.
Nincs semmi meglepő: a "hazugok" kormánya után megkaptuk az "igazak" kormányát. Ők gátlástalanúl mindent megtettek ezért az óriási többség pedig bevett mindent s majd csak most fog öklendezni/ bocs de ezt nem tudom másként megfogalmazni, pedig írtózom a trágárságtól - amit mindenkinek ajánlok is...
Ami lemaradt: ki is fizeti a minimálbér emelést?Nem az állam -kivétel az állami szektor.Akkor kinek kerül többe?A munkaadónak.Egyik kezünkkel adunk, a másikkal elveszünk?!Vigyázat, mert van ám Magyarországon kívül sok olcsó munkaerő!Így, hogy lesz meg a Fidesz által beígért új munkahelyek sokasága?A munkaadó sem bolond, ott dolgoztatt, ahol olcsóbb!!
Figyelj tnt!
A témáról le lehet koccolni és lehet átkozni az elmúlt 8 évet, de azt a bődületes marhaságot, amit Kósa és Szíjjártó mondott azt nem .Neked biztos nincs deviza hiteled , azért nem izgat az egész.Mellesleg nem hiszem, hogy a drága Viktor nem tudott erről az egészről, hiszen még illemhelyre sem mennek vezérük engedélye nélkül.
Ami nekem nem tetszik a bejelentett gazdaságpolitikájuk.Olyan gyorsan összetákolt valami, amihez mindig raknak valamit, amikor mások a médiából bírálják.Most éppen a minimál bért, ami pedig eddig jól működött.Azért akarják felemelni, hogy megadóztassák, mert így az új adóval jóval több marad a zsebükben. A 2 év bevezetés sem tetszik.Túl távoli, megfoghatatlan.Vagy bevezetik, vagy nem .Két évre tervezni ilyen időkben?
tnt
6 honapig nem érdekes, hogy hol a fenében van a forint arfolyama a Fidesz ostobasag miatt. Ugyanis ezek az idiotak pont az elött szakitottak be a HUF/CHF arfolyamot (ami még minig 200 felett van) amikor a bankok a legtöbb devizahiteleseknek 6 honapra elöre megallapitottak az arfolyamot a részletfizetésre.
Viszont a Fidesz idiotak nemcsak a devizankat küldték le a fenébe hanem a részvényeinket (es nemcsak a magyarokat). A nyugdijalapok pénzünk egy részét tartja részvényekben. Persze felmehet de a panik eladasban aktivalt un stop-loss-ok miatt automatikusan eladott részvényeknel a veszteség mar realizalt. Emellett ott van meg az allampapirok hozama is ami a piaci indikacioja a forint valodi kamatjanak ha hitelhez akar valaki jutni. Az kevésbé javult. MIvel a fidesz sem fog ebben az évben mast csinalni mint Bajnai -Oszko programot követni és a pénzpiac erre lassan rajön igy valoban lassan vissza fog csuszni az arfolyam de a vezteseg az veszteseg les azoknal akik 6 honapig fizetnek emiatt.
Sajnos a kétharmaddal szinte mindent megtehetnek majd. A baj az, hogy 4 év múlva megint kire szavazna a józan gondolkodású ember?
Lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de szerintem Bajnai Gordon egy szimpatikus, botrányoktól, körítéstől mentes politikus. Lehet, hogyha meg tudták volna valahogy győzni, hogy maradjon, másképp néznénk ki. Azt gondolom, több hozzá hasonlóra lenne ennek az országnak szüksége,és talán azért el kellene már ismerni, hogy jól tette a dolgát.
Majnem 4év?
gondolod nem tesznek arról hogy ne 1x4 évük legyen?
15, 20 években beszélnek...meg se kottyan nekik egy két bödületes hülyeségük világ viszhangja.....
mindent ki magyaráznak, amit nem tudnak, arról meg nem is vesznek tudomást...tehát az akkor nincs.
A jól bevált védekezési technikák: támadás, tagadás, cinizmus, pimasz arrogancia egyszer már a Fidesz vesztét okozták. Nem lesz másképp 4 év múlva sem, akármilyen hosszú uralkodásról álmodik a vezír. Úgy el lesznek zavarva, mint a pinty. Ezt is kibírjuk.
Két nap alatt nagyobb kárt csináltak, min a tatárjárás.....
És még hátra van majdnem négy év!
A következő oldalon leellenőrizheted, jól számolnak-e.: csak arra kell figyelni, hogy a szuper bruttót írd be.http://www.euber.hu/berkalk2010.php
papóka54
Remélem nem baj, ha tegezlek.? Lehetséges úgy, hogy a nejednek nem jár már adójóváírás, neked pedig igen.
exlacus! érdekes lenne megnézni hogy a fütyeszben hány "komenista" van , valamint azt is hány jobboldali "újságíró" nyalta az mszmp hátsóját.