Minden a papírforma szerint zajlott. Mindenki a várakozásoknak megfelelően beszélt és viselkedett. Bent a parlamentben s kint az utcán is. Majd több mint három óra elteltével Bajnai Gordon annak rendje-módja szerint letette a miniszterelnöki esküt. Végül tehát kiszámíthatóan, s ilyen értelemben simán történt meg a kormányváltás. Ezt a tényt, ha akarjuk, megnyugodva vehetjük tudomásul; másfelől mindabból, ami a T. Házban elhangzott, megjósolhatjuk, hogy a helyzet a közeljövőben aligha konszolidálódik.
Gyurcsány Ferenc feszült méltósággal mondta el leköszönő beszédét, épp annyi önkritikát engedve meg magának, amennyi még nem keltette a sajnálatra méltó mentegetődzés érzetét, és inkább azt igyekezett hangsúlyozni, hogy igazi bajunk nem a válság, hanem a végzetesen „kettészakadt politikai közösség”, amelynek tagjai „kiiktatandó, megsemmisítendő ellenségnek” tekintik a másik oldalhoz tartozókat. Gyurcsány itt túlságosan is eufemisztikusan fogalmazott, de azért világossá tette, hogy a gyűlöletkeltés kultuszáért nem amúgy általában a társadalmat, hanem a jobbos radikalizmust teszi felelőssé. És persze óva intette az ellenzéket attól, hogy ezt a fegyvert az új kormány ellen is bevesse – arra figyelmeztetve a jelenlévőket, hogy „csak az összetartozás keretein belül létezhet az ország”.
Bajnai Gordon – szerepének megfelelően – kevésbé fennkölten fogalmazott. Tömör, pontos, kihegyezett indoklását adta a válságkezelő kormány szükségességének, és a kemény intézkedések elkerülhetetlenségére hivatkozva kért parlamenti támogatást leendő kabinetje működéséhez. Ismét kijelentette, hogy nincsenek politikai ambíciói, egy év elteltével mindenképp visszavonul, de addig munkájával szeretné visszaszerezni a kormányzás iránti bizalmat.
Ami ezután következett, az tökéletesen megmutatta, mennyire illuzórikusak az effajta retorikai remények. Mielőtt a Fidesz frakcióvezetője szólásra emelkedett volna, Lendvai Ildikó még megkísérelt ráerősíteni a távozó miniszterelnök mondandójára, és lényegében szinte megkérte a jobboldalt, hogy az ország helyzetére való tekintettel Bajnai Gordon ellen ne ugyanazt a nemtelen kampányt folytassa, amit Gyurcsány lemondásával abba se hagyott. Mondani sem kell azonban, hogy Navracsics Tibor pontosan hozta a formáját: mind a távozó kormány, mind Bajnai ellen benyújtotta csúsztatásokkal teli, demagóg vádiratát; majd utóbbitól elmésen megkérdezte, hogy ha nem tartja magát politikusnak, vajon mit keres a parlamentben. Aztán jött még az ismert lemez az új kormány legitimációjának hiányáról – hiszen hivatalba lépése „alkotmányos, de méltatlan” –, szó, mi szó, Navracsics tanár úr ezzel a hamis politológiai levezetéssel Max Weber célzatos felemlegetése ellenére sem igen állhatna oda nyugodt szívvel egyetemi hallgatósága elé.
Mégis, ezt a színvonalat Semjén Zsoltnak azért sikerült alulmúlnia. Kivált azzal, hogy felolvasta a parlament előtt tüntető – úgymond – ötszáz civilszervezet előrehozott választásokat követelő petícióját, amelynek hagymázas frazeológiájára ő maga még jócskán rálapátolt. Az ellenzék intellektuális erejét fokozandó, végül Varga Mihály állt elő egy Bajnai Gordon szakmai múltját „elemző”, még saját szónoki gyakorlatához képest is példátlan koholmánnyal; és ezzel a Fidesz mintegy befejezettnek tekintette a globális krízis kihívásaira adandó válaszát.
Fodor Gábor és Kóka János emberül állta a sarat a Bajnait támogató szabad demokraták képviseletében – tudniillik épp arra próbálták felhívni a közfigyelmet, hogy amikor a válságkezelő kormánynak bizalmat szavaznak, akkor a hatalomért folytatott pártharcok helyett a késedelem nélküli válságprogramnak óhajtanak teret adni. Maga Bajnai is ezzel érvelt a vitát lezáró válaszában. Minden idegszálával arra koncentrált: ne engedje magát provokálni, a személyét ért támadások ne keltsenek benne indulatot. Tárgyszerűen utasította vissza a rágalmakat, és megismételte: időben behatárolt szolgálatra szegődött, amelynek eredményeként egy megerősödött országot szeretne eljuttatni a 2010-ben esedékes választásokig.
Nos, nyilvánvaló, hogy ebben a Fidesz érdekelt a legkevésbé. Noha persze ambivalens módon – mert egyfelől ínyére volna, ha Bajnai elvégezné a leghálátlanabb feladatokat, másfelől tart attól, hogy az esetleges siker a válságkezelést támogató pártok pozícióit erősítheti. Mindenesetre miközben a parlamenti ülésteremben változatlan hangon ócsárolta mind a régi, mind az új kormányformációt, a Hősök terén nemrég egybegyűjtött hőzöngő tömegnek csak töredékét diszponálta most a parlament elé – végtére kínos lett volna számára, ha az elszabadított őrület megzavarja a mégoly „illegitim” kormányváltás aktusát.
Ettől kezdve minden megy tovább a maga útján: Bajnai ugyanazt a folyamatos uszítást várhatja az ellenzéktől, amit Gyurcsány kapott.
Ennek ellenére, ha elég erős lesz, bevégezheti, amire vállalkozott.
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tarkabarka kistehén az hogy kistehén , azt jelenti, hogy kisnövésü tehén? vagy csak simán bornyú?
Midegy is, mert Mészáros Tamást, és az ÉS-t kevés az ha csak olvassák,.....meg is kell/ene érteni.
Sebaj Orbán ur rávilágitott, hogy a BT tagcsere történt, külsö tag lett a bel tag, s forditva......
Azt nem tette hozá, hogy OV gebinnek hitte az egész országot......
most is ugy kezeli.....
A tönkre tételben ő is benne van vastagon.Akár a vállalkozói, akár a politikai tevékenységét nézzük.De ha mégis a "ami a politikusok-így Ön is- tönkretettek"-nél maradunk akkor ezzel Gyurcsánynak üzent volna.Független(független???)gondolkodók viszont csak a volt balos-ok
Néztem a közvetítést! Néhol nagyon sajnáltam, hogy Bajnai nem
vette fel a kesztyűt! (Bár akkor le kellett volna mennie egy másik szintre.Nagyon másikra, és nagyon mélyre...)
Amikor például Navracsics Úr(???) megkérdezte
tőle, "ha nincsenek politikai ambíciói, akkor mit keres itt?", igazán mondhatta volna:...azt, hogy helyretegyem amit a politikusok -így Ön is- tönkretettek! Szerintem rögtön csuklott volna... :D
Az egész jobbos(???) forgatókönyvet Szilágyi Ákos annyira jól leírja az Élet és Irodalomban!!! (http://www.es.hu/?view=doc;22606)
Figyelem!!! Csak független gondolkodóknak! A Vezér követőinek nem ajánlott, mert szélütést okozhat!!! :D
Azért azt el kell ismerni, hogy az: Arrogancia és politikusi deviancia gyártó, trágárság forgalmazó, fröcskölődő Bt.-jük, Navracsics-ka úrral az élen, remekül prosperál továbbra is.
Félre értettél kedves MIMÓZA!Én csak próbáltam magyarázni kedves TOMPIKA gondolkodás módját.Máskor világosabban fogalmazok.Bocs
Ha "A haza nem lehet ellenzékben", de a "haza" lehet ellensége a Hazának?
Ezzel a politikával, amit folytatnak, úgy tűnik lehet.
A sok orbániáda egyik gyöngyszeme a "népakarat", akaratlanul is a Nemzet Akaratának Pártját juttatja minden alkalommal eszembe...talán nem is egészen véletlenül.
Már értem kiknél akartak jó pontot szerezni a parlamentben gágogni készülő fideszes honatyák.Szóval az ő célközönségüknek ez tetszik,ezt hallják,ez az érvük és a mondanivalójuk.Én bízom az ennél továbblátó emberekben.Azokban,akik tovább látnak az orruknál,akik képesek a világból jövő információkat értő füllel hallani és feldolgozni.Tudják,hogy válsághelyzetben nincs megváltás csak nagyon szigorú lemondás.Egy év rövid idő,de a helyzet miatt akár meghatározó is lehet.S addig ki-ki teheti a dolgát:ki a válság ellen,ki gágogva.Majd az idő eldönti,melyik a jobb.
Bajnainak nem kell visza;épegetni a frakció miatt mint GYFnek.
Tehát elkezdheti a reformot.
OV csak azt felejti ki ,hogy világválság van, de azt mindig.
Még,hogy az mszp az országért meg értünk van??Ekkora baromságot!Navracsicsnak teljesen igaza van.gágá gordonka sem különb mint fletyó,de nem is fog sokáig ott pislogni
Ők a zsebükért, az Mszp meg miértünk és az országért.
Savanyú emberektől savanyú duma. Azt a fránya hatalmat most sem sikerült megszerezni, pedig dolgoznak érte. Nem az ORSZÁGért, a zsebükért.
Kedves frstccfvaros!
Hozzászólásod csak erősíti a közmondás igazságát.:-)
Hát ez a közmondás már nem állja meg a helyét a magyar politikában.Kutyából lehet szalonna, mint ahogy "komcsikból" is lettek "demokraták".És ahogy "elvtársakból" is lettek "uraim".
Na de uraim!
Mi mást vártak a Fidesz-től? Emlékezetükbe idéznék egy régi, bölcs közmondást: "Kutyából nem lesz szalonna." Ez most is igazolódott.
Ki vannak ott rendesen osztva a szerepek, ki, mikor, milyen sorrendben, mit mondjon.
Persze a Fidesz csapatba tartozik Semjén úr is, csak a beosztása és a súlya más, no meg a stílusa - amolyan igazi keresztény, szerető és megbocsátó, segítő és békét osztó. Vagy tévednék? :-)
Pedig a tanár úr büszkén áll a halgatói elé!
Ő aztán jól megaszondta!
Meg a, és tenni mit tett? Mióta a demokrácia adta lehetőségek jóvoltából megszabadultunk tőllük, ugyanazt a szöveget fújják:
Csaltak, nem legitim, mondjon le, hazudott, lopott....stb!
Kissé Pató Pálos az egéssz!
"Mit törődöm a hazával, a haza száz bajával, majd elmúlnak a bajok...." Mert FIDESZ-es vagyok?
Semiféle döntéshozásban nem vesznek részt, ugy hiszik ha nem döntenek felelősségük sincs!
Ne nevezzük Navracsicsot tanár úrnak! Az lehet, hogy képesítése van róla, de szellemileg, emberileg, erkölcsileg teljesen alkalmatlan erre a tisztességre. A tanárok - ha csak a valamikori magaméira gondolok - nagy formátumú emberek voltak. Igazi tanárok, nem navracsicsok.