1.
Csak a liberális ármány és rosszhiszeműség illetheti plágium vádjával az államfő kiemelkedően originális, a tudományos értekezés szabályait szubverzív módon átíró dolgozatát. Ez egy revelatív erejű posztmodern opusz, amelyik telis tele van szövegromlással, metatézissel, alulstilizált alakzatokkal, szándékosan kiforgatott nyelvi fordulatokkal, szintaktikai és szemantikai torzókkal. A lopás gyanúját megfogalmazni pedig rosszindulatú inkompetenciára vall. A korpuszba emelt idegen textus ugyanis vendégszöveg. Tessék megnézni például az agyonünnepelt Esterházy prózáját: tele van jelöletlen idézetekkel, testes átvételekkel, amit az elfogult kritika az intertextualitás diadalaként hozsannázik. Az államfő elvtá… úr dolgozata ebből a szempontból kielégíti a legkényesebb posztstrukturalista elvárásokat is azáltal, hogy nyolcvan százaléka átvétel más szerzőtől. Ebből is látszik, hogy miként triumfál és rombol a kettős mérce urbanobolsi mételye, hiszen amit szabad az álliberális Jupitereknek, azt nem szabad a nemzeti hatö, izé hatalomnak.
Dr. Tudós dr. Jenő dr.
2.
Most jöttök, vazze’ amikor már avétos a téma. Mér’ nem akkor zizegtetek, amikor ez az operettfigura ilyen tudományos izét akart a hajtókájára tűzni. Ráadásul akkoriban pont az volt a nagy biznyám: diplomahamisítás, meg mindenféle dokumentum virmanolás. Simán lekottáztam volna egy dolgozatot is a doktori papírhoz, rendes hivatkozási meg lábjegyekkel vagy mikkel. Meg helyesírási vétkekkel, persze. Hogy minek amatőrködött ez a balfék, amikor erre megvannak a profik. Jó, hogy akkor még nem akartuk megvenni kilóra. Mellesleg nem is tudom, mi a farhátnak kellett… Figyeljél, voltam én már orgazdától valutaüzérig minden, nem véletlenül sikálom a gazdasági ügyeinket, de egy ilyen hogyishíjják azon a poszton, hát az még nekem is a túlzás példája. Legyen már valaki ebben a simliországban, akit tisztelni tudok. De ezt a…? És nehogy abba a hiszembe áltassad magad, hogy ezt az emberek nem csekkolják.
Na jó, mindegy, megoldjuk okosba, ha erre kattan a párt. Szállítok egy dolgozatot, le lesz dizájnolva, 82-es modell, megturbózva korabeli írógépen, három példány indigóval. És akkor nyomatjátok, hogy a bolgár fószer lopta a dolgozatot. Bizonyítást virítani már úgyse tud.
Cserébe viszont én viszem a Dunántúlt és nem a Kaya Ibrahim. Amúgy is kéne már neki egy kis befenyítés, mer’ nagyon nyomul.
3.
Valamit mondanunk kell, mégiscsak mi jelöltük ezt a bábot, amit már nagyon bánok. Értem, hogy a főnöknek egy két lábon járó töltőtoll kellett, de hát ez lépten-nyomon pacázik. Ha meg akarjuk menteni, akkor nosza, nyomjuk a süket dumát a méltatlan politikai támadásról meg az ellenzéki manipulációról meg a többi hülyeségről. Megrendeltem egy fedődolgozatot, amivel bizonyítjuk, hogy valójában a bolgár lopott ettől a Copy Kingtől. Kegyeletsértés, igaz, de hát kicsire nem adunk. Készül a tudományos szakvélemény is – ez valamilyen intézetigazgatói vagy nagyköveti posztért meglesz –, hogy egy fülkeforradalmian eredeti dolgozatról van szó.
A kérdés, hogy nem jobb-e beáldozni ezt a díszizét. Azért a saját hazugságainknak nehogy bedőljünk már. Még hogy köztiszteletben álló, érdemdús férfiú. Hát egy ország röhög ezen a „pojácán”, ahogy a Laci nevezte. Amire én magas ívben teszek, de ha mégis valaki másnak kéne ez a szék, tudjátok, kire gondolok, akkor hagyjuk, hogy ez a pojáca előtte összekenje?
Oké, melyik legyen: méltatlanul támadott nemzeti büszkeségünk vagy köpönyegforgató komcsi tolvaj? Melyiket dolgozzam ki?
4.
Feljegyzés
Felséges úr!
Magyarországra fog ellátogatni. Ez egy kicsiny közép-keleteurópai ország, ami számunkra azért lehet érdekes, mert a mienkéhez, egy afrikai országéhoz hasonló politikai berendezkedést kíván megvalósítani. Ön a köztársasági elnökkel fog találkozni, illetve nem is, mert a magyarok szabadságharcos hevületükben az ország nevéből eltüntették a köztársaságot.
Az illetőt így államfőnek titulálják, pontosabban „álamfőnek”, ahogy az érintett írja kétharmados l-lel. Az elnök amúgy figyelemre méltó figura, kivételes alkalmazkodóképességgel, párját ritkító simulékonysággal, amit némely rosszindulatú honfitársa úgy interpretál, hogy az előgerinchúrosok családjába tartozik. Ezért aztán magas posztokat töltött be a korábbi rezsimben is, s az újban is halmozta a luxuséletet biztosító protokolláris funkciókat. Magasra hágott a NOB ranglétráján is, márpedig jól tudjuk, hogy a mi afrikai küldötteink szavazatait hány dollárért lehetett megvenni.
Most azzal vádolják, hogy a doktori disszertációját lopta.
Hát ezek a magyarok nem véletlenül gravitálnak a mi modellünk felé.
HozzászólásokÖsszesen: 41 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
morosz!
"Egészséges ép elmével nem lehet megérteni ezt a szoc.lib. hisztériát."
Mivel, te egészségtelen és nem ép elméjű vagy, érted ugye? Vagy akkor mégsem vagy az?
Pont az ilyen farkaknak címezzük a leveleinket, jól dekódoltad!
Grat!
Beosztott jön, sietve.
-Főnök! Megjöttek a fotósok és az újságírók.
-Nem látja, ember, hogy éppen nem érek rá?
-De Főnök!...
-Figyeljen ide! Éppen ezen a dolgozaton dolgozom, muszáj publikálnom. Most nem akarok kizökkenni belőle.
-Remélem, Főnök nem éppen plagizál...
-Mi köze hozzá? Még, ha plagizálnék is, akkor sem lenne semmi köze hozzá.
-Értsem úgy, hogy nem is a publikációt írja, hanem a doktoriját?
-Értse úgy, ahogy akarja, csak rendezze le a sajtót!
-Értettem, Főnök!
Beosztott távozik.
A nemzet Golyóstolla ha megszűnik a job-ja mint „álomfő” a Guttenberg- báróval Német- Magyar koprodukcióban egy Copyshop hálózatot nyithatnak!
A plágium azonos, az okok különbözőek:
A báró úr időhiányban a Golyóstoll úr gondolathiányban szenvedett.
Dr. Copy Pál sűrűn tart osztályfőnöki órát.
Beszél, és néha zongorázik.
Beszél az erkölcsről és etikáról, a jószagú emberekről, az itthoni boldogulásról, sportról, szórakozásról.
Plágiumgyanú, mélyen hallgat, mások magyarázkodnak helyette.
Mindenki itthon boldoguljon, lánya Amerikában él, néha hivatalos út ürügyén meg is látogatja "álampénzen".
Zongorázik, mert a hivatala alapfelszerelése az zongora, ha nincs berendelve aláírásra, hát ennek a tetején írja alá a házifeladatát.
Sport. Láttuk az olimpián a doppinggyanúnál harcias kiállását (:D), a MOB elnökválasztásnál a rugalmas egót, bírósági semmisséggel.
Olvasás, műveltség az alapvető szórakozás, mondá. Nagyon olvasott és művelt! Remekül teljesíti ars poeticáját a nyelvhelyesség ápolásában.
Csak a a Copy,.... Ez már nem a magyar nyelv kifejezései között található!
Amikor az előző kormány jelölni akarta Szili Katalint, akkor mindenki azt harsogta, hogy ne legyen pártpolitikus a köztársasági elnökünk. Annyira imádom, hogy mostanában mindenki amnéziás lett a Fidesz oldalon. Mit vártak? Ha valaki, akkor SP, teljes mértékig Orbán embere. Nem kérdez, nem olvas, csak aláír...
Azt talán még helyesírási hiba nélkül :)
Nyakig ül az ország a kakiban, de mégis olyan halaszthatatlan és fontos kérdések megoldása élvez prioritást, mint a palotaőrség. Végül is, ha így halad, akkor tényleg nagyon kell vigyázni a kormányzó oldalon levő politikusokra, mert előbb- utóbb gondok lesznek.
gor06
2012-01-15 19:36:17 #30
Kedves kukutyin!
Bocs, de most jöttél a Holdról?
Nem voltál itt, amikor a mi Palink felajánlotta a függetlenségét a Fidesznek.
Ez olyan, mint amikor egy apáca felajánlja a szüzeségét egy stricinek.
Nem nem olyan !
Mint amikor a Qrva felajanlja a szuzesseget a zardanak.
Paliba sosem volt szuz, mindig qrvaskodott hiszen en meg az erettsegijeben sem hiszek.
Sport altal szerzett ,kotelezo volt leerettsegizni.
Nekem is voltak sportolo ismeroseim ,egy tisztesseges mondatot nem tudtak kimondani , viszont mind diplomas volt.
Olyan mint a Deutsch Tomika diplomaja.
Senki sem gondolhatja komolyan , hogy ez az ember kepes volna elvegezni az egyetemet..
Lopni profi módon kell. Aki amatőr az ne írjon doktori disszertációt.
Kedves Igor06!
Nekem tetszik. Sajnos, nagyon jó, amit írtál! Sajnos...
Szép napot neked, nektek és a szerencsétleneknek is!
Sutba...
Sokan azt hiszik, Isten olyan csapásokat küld a Földre, mint pl árvíz, cunami, földrengés, stb, és ezekkel teszi próbára az emberiséget. De nem, ezek csak természeti csapások!
Isten igazi csapást az olyan agyatlanokkal mér ránk, mint te vagy, Sutba!
Sőt, ez nem is csapás, ez igazi katasztrófa, mint Mr Bean, de azon tudtam röhögni.
Ti a tudatlanságotokkal a fejetekbe zárjátok a semmit, és féltve őrzitek azt, mint valami nagy kincset.
Arcotokon sötétség, a szemetekben gyűlölet - így találtok egymásra, az utcán.
Csak sajnálni tudlak benneteket.
A plágium gyanúja nem a magyarságra hoz szégyent, hanem az agy- geronoszlop- és köztársaság nélküli Köztársasági Elnökötökre, és aki még úgy érzi, hogy rá is. A magyar-magyarokra - ahogy Hofi hívott titeket - feltétlenül.
Szép napot - neked is, te szerencsétlen!
Subaone eszem megáll! (a magáé nem, mert aligha van ilyenje)Göncz Árpádot a legnagyobb tisztelet övezte annakidején a sitten, még a köztörvényesek részéről is, maga HAZUDIK szemét módon. Olvasni kell (nem tudom tud e vagy csak hülyeségeket írni)összehasonlítani és még a hülye is látja (kivéve magát) hogy plágium. A nemzetre nem az hoz szégyent aki ezt megmutatja, hanem aki egy ilyen patkánynak nem mondja azt, hogy elég, odatettelek, de mostmár tűnj el! Hogy érthető legyek, ez Orbán, de persze nem fogja megtenni, mert ezzel kidobná kedvenc aláíró robotját. Tehát inkább maradjon szégyenben a nemzet! Szóval PONTOSAN Orbán az aki ezzel a smittel odapiszkít a Dísz térre és még őrizteti is díszhuszárokkal. A bizonyítékok ebben az esetben nem szubjektívek. Ha azt mondom kétszer kettő az négy az szubjektív? Miért, mert nem egy fideszhívő mondta? Maga közönséges bolsevik!
sutbaone
A magyarság megítélésére mocskot hozni épp elég egymaga Snitt Pali. Ollóval szabni szoktak esetleg hajat nyírni nem doktorit kreálni!
MOST ESETT LE!
Ez a Pali még a Pilóta csokoládés linzerkarikát is megszentségtelenítette, az ő áldott kezeivel, a fenébe is...
Winter, Samesz, stb.
Szóval, aki jobboldali, nem ez hülyeség, aki fideszalattvaló, annak lopni is szabad? Méginkább szabad, ha államfő (egy l-lel)?
Nem kéne annyit bántani szegény Pali bát...Van neki elég baja. Hajlongani napestig, mikor milyen hangulata van a főnöknek, ugye, hát ahhoz is kell,sőt csak ahhoz kell ám igazodni szegénynek!
De mi lesz ha egyszer csak hajlongás közben kapja el a lumbágója az ártatlanját? Még úgy marad nekünk, oszt mosakodhatunk a világ felé, hogy nem születési hiba, csak lumbágó..
Ebben a korban már igazán meggondolhatná az öreg is, hogy mikor hajlongjon...De ha nem hát, nem..Hagy csinálja...Legalább a széljegyzetek kieshetnének közben a belső zsebéből, ha már a doktorijához nem mellékelte.
Igor, sajnos igazad van, önkritikát kell gyakorolnom. Már akkor elvesztette jogát a vívói múltjára, de az még "lájtos" volt, azóta még többször rálapátolt, de ez a mostani a csúcs, mondhatnánk az utolsó csepp a pohárban. Persze az is megérne egy misét, hogy ez a kitűnő (sport)ember független jelöltként miért pont Fidesz támogatással indult a 2002-es főpolgármesteri választáson, hiszen tárgyalt a szocikkal is. Lehet, hogy a Fidesz előbb nyúlta le, vagy onnan több pénzt és szebb jövőt (!!!) igértek neki? Mindegy, game over.
Kedves kukutyin!
Bocs, de most jöttél a Holdról?
Nem voltál itt, amikor a mi Palink felajánlotta a függetlenségét a Fidesznek.
Ez olyan, mint amikor egy apáca felajánlja a szüzeségét egy stricinek.
Mind a kettő bizarr szex.
Szép estét!
Kezdek kételkedni dr Schmitt Pál álamfő vívó múltjában. Egy vívó ugyanis tisztességes és nem csal. Ha mégis, lelép a pástról és feladja. Egy vívó kiállásánál, természeténél fogva nem tisztességtelen. Tehát dr Schmitt Pál álamfő korábban nem lehetett vívó. Akkor miben nyert olimpiai bajnokságot? Persze a csapat nyert, neki a döntőben, ha egyáltalán részese volt, nem volt siegje (a vívók ezt annak idején így mondták). Mint egykori vívó, felszólítom dr Schmitt Pál álamfőt, ismerje be, hogy vívó volt vagy sem. És ennek megfelelően viselkedjen.
No, Waze! - mondom magamba, ha nekikezdesz, ez lesz az utolsó ezen az oldalon is! Mikor ezt a sportdiplomást felkenték a keresztény fidesznyikok, mondhatunk szépeket és jókat is. Süketek voltak és azok is maradtak! Már akkor sejteni lehetett, mert Vitya úrfi, nem véletlenül választotta a minden tudás egyetemén végzett Paya fiút! Hiszen ott a Sanya gyerek, minden titkos papírok birtokosa! Rossz volt az időzítés, vagy elnézték a dátumot! Hiszen akkor kapott egy taslit ő fenesége és hozzá két kokit! Most aztán kaki van rendesen, de harsogják a kettő-harmados támogatást és bizalmat! Felteszem magamba a kérdést: tényleg ennyire idiótákra szavaztak?! Nem kellene, netán végre a sok birkának felébrednie csipkejózsika álmából?!
Palira szükség van.Még nem fogyott ki belőle a tinta.
Kis állami alkalmazású figura akar valaki lenni, abban a pillanatban ellenőrzések tömkelege történik...S ha ne tán valami tyúklopással vádolt rokon van ,máris alkalmatlan a tisztes posztra, mert hát zsarolni lehet az urat. Na hát most eddig ezzel nem lehetett ne tán zsarolni az elnök urat???? Vagy már alkalmatlan arra, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelentene??? Mondjuk jelent a helyesírása ,mert ne tán lehet másképp értelmezni , amit ír mint , amit gondol. De lehet , hogy nála is igaz , ami Orbánra, hogy nem az a fontos mit mond, ha nem mit cselekszik. Na akkor figyeljük mit cselekszik, pontosabban mit nem cselekszik az aranytöltőtollal kitüntetett elnök úr. Bár madarat tolláról Orbán barátjáról....A tiszteletre méltó Batthyány kör meg rögtön ki jelentette, hogy ááááá nem az nem lehet!!!! Hát holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ugyan is azt lehet ki következtetni az ÁÁÁÁÁ -ból , hogy ilyen nagyvonalú tudósoktól tanult Schmitt. Ebben az esetben meg ne csodálkozzunk az egészen, hisz e komoly tudósok , minden tekintetben csalhatatlanok, ezért nyomták el Semmelweist is, az anyák megmentőit. A szégyen persze e tudós urak mellett is megmarad a nemzeten , a nagy magyar nemzeti nemzetes hazánkon, mert már nem köztársaság ugye. De hát mit tehetünk tévedni emberi dolog mondta a sündisznó , amikor le szállt a drótkeféről....