Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Vona Gábor arról panaszkodott az Inforádióban, hogy a párt ellen „nagykoalíciós atombombázás” folyik. Panaszkodott? Szinte kérkedett.

Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz és az MSZP közös támadássorozata – amely az utóbbi időben felszínre hozott olyan botrányokat, amelyeknek tanulságait a Jobbiknak le kell vonnia – „mártírszerepbe is helyezheti” az övéit. Az okfejtés egyik eleme, hogy mindez nem csupán az oknyomozó újságíróknak, hanem a titkosszolgálatoknak is köszönhető. És a pártelnök hozzáteszi még: a parlamentben ennél is nagyobb össztűzre kell számítaniuk – vagyis a gondolatmenet odáig jut, hogy ez a nyilvánvaló üldöztetés majd tovább erősítheti a Jobbikot.

Nem áll módunkban megítélni, valóban „dolgoznak-e” Vona embereire a nemzetbiztonságiak, de legalábbis azok az információk, amelyek mostanában némely szélsőjobbos képviselőjelöltek nem is oly régi gazdasági pozícióiról, illetve Fidesz-közeli vállalkozókkal közös üzleteiről a sajtóban megjelentek, aligha igényeltek különösebben érzékeny terepmunkát. Még csak oknyomozást sem; elég lehetett betekinteni a legálisan hozzáférhető cégadatokba. Ezek egyszerűen arra vallanak, hogy a személyi kapcsolatok révén a Jobbik és a legnagyobb ellenzéki párt közös gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint azt gondolni lehetett – például akkor, amikor még Orbán Viktor azt mondta a Magyar Gárdáról, hogy majd kapnak két pofont, és hazazavarjuk őket. A helyzet alighanem azért bonyolultabb, mert ahhoz, hogy a Fidesz igazán keményen lépjen fel a Jobbikkal szemben, saját holdudvarában is frontot kell nyitnia. És ez nem csupán túl sok áldozattal járhat, de komoly érdekellentéteket is kiélez, éspedig olyan körökkel, amelyeknek tagjai kivették részüket a Jobbik feltáplálásából, amikor még az volt a feladatuk.

Látható persze, hogy közülük jó néhányan relatíve gyorsan váltottak, amikor más központi szelek kezdtek fújni; az egykori Jobbik-támogatók, gárdaszervezők és médiamenedzserek többsége, mihelyst felszólítást kapott rá, kiváltotta a vadászati engedélyt a szélsőjobbra. Egyik legszebb példája ennek a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, aki legújabb interjújában már egyenesen azt mondja a Jobbikról, hogy „keresztény ember számára ez a párt nem elfogadható”. Mégpedig azért, mert szélsőséges, egyház- és zsidóellenes, képviselőit sokszor egyértelműen a gyűlölet és a szeretetlenség motiválja, következésképp nem európai, nem szalonképes az európai kultúrkörben. Mindezt azonban az az Osztie Zoltán atya fogalmazza meg ily kimerítően, aki annak idején, vagyis 2001-ben személyesen mutatta a szellemi utat Vona Gábornak.

A Jobbik elnöke mostani válaszlevelében nem mulasztja el felidézni ezt, emlékeztetve egykori mentorát, „milyen nagy dolog volt az is, amikor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Jobbik együttműködési megállapodást kötött”. Vona ma is büszke arra, hogy ő alapította meg az ELTE hallgatójaként a KÉSZ első egyetemi szervezetét, és „szép emléke”, hogy akkoriban „Zoltán atya nagyon értékes gondolatokat osztott meg velünk, fiatal egyetemistákkal a keresztény emberek közéleti szerepvállalásáról”.

A KÉSZ elnöke ma persze nyilván azt felelné erre, hogy időközben a Jobbik nagyot változott. Csakhogy ez nem így van. Vona igazat mond, amikor most így ír Osztie atyának: „Sem én, sem a Jobbik nem változott meg. Mi ugyanazt az utat járjuk azóta is.” Igen, legfeljebb a helyzet nem ugyanaz: mára a Jobbik kinőtte a Fidesz mellett neki szánt „ifjúsági szatellit” kategóriáját, és veszélyes riválissá terebélyesedett. Ezért fedezik fel hirtelen a keresztény és konzervatív értelmiségiek különféle nyilatkozatokban, hogy a szélsőjobb tényleg szélsőséges. Tudhatták ezt évekkel ezelőtt is, csak akkor a Fidesz még másként fogalmazta meg a használati utasítást.

Most viszont szorítja az idő. Nemcsak a parlamenti választások miatt. Mert bár nem tudni pontosan, hány százalékot kap majd a Jobbik, annyi bizonyos: jóval többet, hogysem ne jelentsen rendkívüli kockázatot a jövőre nézve. A közeljövőre. Ha ugyanis az őszi helyhatósági voksoláson a szélsőjobb ráerősít, azzal még inkább felülírja a parlamenti erőviszonyokat: önkormányzati szerepe révén kettős hatalmat hoz létre az országban. A Fidesz – ha későn is – megértette, hogy néhány hónapja van ezt megakadályozni. Ha egyáltalán képes rá. Mindenesetre egyebek közt beindította az értelmiségi ellenakciókat is, amelyek azonban kevéssé lesznek ütősek mondjuk a keleti végek szegényzónáiban. Ha faluhelyen az egyházak Osztie atya szellemében prédikálnak, már az sem érhet sokat, a konzervatív értelmiségiek meg soha nem voltak nagy hatással a középosztály vállalkozói rétegeire. Mindennek ellenére üdvözlendő a kései megvilágosodás, még akkor is, ha nem annyira az egyéni, belső késztetés, mint inkább a politikai széljárás okozta.

De Vona jól látja, hogy a Fidesz, miután mind ez idáig nem óhajtotta ápolni jobboldali híveiben az európai kereszténydemokrácia szellemét, immár meglehetősen eszköztelen az ő pártjával szemben. A magyar jobboldal soha nem volt immúnis az ultraradikalizmusra, és az a vétkes történelmi mulasztás, hogy az utóbbi húsz évben sem szerezte azt meg, most visszaüt. Mindnyájunkra.